Talán senkit nem ért meglepetésként a legújabb Civic Type R, amit már a nyáron bemutatott a Honda, de a részletes műszaki adatokat egészen eddig nem közölték. Most bepótolták a házi feladatot és nem végeztek rossz munkát.

Túlzások nélkül igazán üdítő látvány a Honda Civic Type R, aminek formaterve letisztultabb lett, a részletei pedig nem kizárólag esztétikai funkciót töltenek be, hanem a legtöbb esetben javítja az aerodinamikát, segíti a hűtést vagy éppen leszorítóerőt termel.

Szélesebb és alacsonyabb is a Type R a hétköznapi hibrid változatnál, ez pedig első ránézésre is látszik rajta.

Karosszériáját 8 milliméterrel ültették le és 90 milliméterrel szélesebb, igazán sportos kiállású kompakt, ami büszkén hordja a piros hátterű Honda-logót az orrán. Az izmos sárvédőívek alatt matt feketére fényezett 19 colos felnik vannak, melyeket 265 széles Michelin Pilot Sport 4S gumikba csomagolnak.

Számítógépes szimulációkkal tökéletesítették az autó körüli levegőáramlást, ezért az első kerekek mögötti légcsatorna után egészen az autó végéig tervezetten és sokkal simábban fut a levegő, ezért ágaskodik egy kis szárny a küszöb végén mindkét oldalt.

Alumínium konzolokon álló hátsó szárnya kevésbé látványos és alacsonyabb is, mint az elődjén, viszont így javult a kilátás és a légterelő hasznosabbik, alsó felülete is nagyobb lett.

Első lökhárítójának légbeömlője nagyobb lett, amivel nemcsak a motor és az intercooler hűtési igényét szolgálja ki, hanem csökkenti a felhajtóerőt is. A hátsó diffúzort szintén átrajzolták, de itt úgyis mindenki a három csőből álló kipufogót nézegeti majd. Feketére fényezett aerodinamikai elemei miatt nem csak remek kontrasztot mutat az élénk színekkel vagy a klasszikus gyöngyház fehérrel, de sokkal tisztábban adja vissza a Civic Type R ötajtós alapformáját is.

 

Forradalmi újítás nincs benne, hiszen a fékek és a motor is az előző Civic Type R-ből érkezett, de minden tökéletesebb, mint valaha.

Merevebb az egész karosszéria, ahogyan a kormánymű minden eleme is, valamint újak a csapágyak. A futómű és a Brembótól érkező fékek szintén maradtak, de az új főfékhenger és más apróságok miatt jobb a fékhatás és az adagolhatóság.

Utastere követi az 1997-es első Civic Type R-rel megteremtett és minden generációnál életben tartott hondás hagyományokat. Az FL5-ös kódú új generációnál visszatért a letisztult műszerfal, melyben a digitális óracsoport felett váltásjelző LED-ek sorakoznak, mint a versenyautókban.

Ablakvonala a gépháztető élével vág egybe, így sokkal jobban láthatóak az autó dimenziói, valamint tényleg semmi nem vonja el a vezető figyelmét az útról, hiszen minden vonala arra mutat. Méhsejt mintázatú rács fut végig a légbeömlők előtt, felette érintőképernyős fedélzeti rendszer van, alatta pedig különálló, fizikai gombos klímapanel.

Klasszikus elem a rikító piros sportülés és a szürke szövet hátsó ülés is, valamint a szintén piros szőnyegezés mindenhol a beltérben. Utasoldalon fénylik a kis plakett az autó sorszámával, a vezető keze alatt pedig a módválasztó, mely +R módban ereszti igazán szabadjára a Civic Type R-t.

Hatfokozatú kézi váltójának fém gombja nyáron forró, télen pedig hideg, de kesztyűben markolászva a versenypályán ez mind nem érdekes.

2,0 literes, négyhengeres VTEC turbómotorja új feltöltőt kapott. Az átdolgozott turbóval csökkent a belső tehetetlensége, valamint kompaktabb méretű lett és könnyebben pörög fel, amivel csökken a reakcióideje. Áttervezték a hűtést, a szívórendszert és a motorvezérlést is.

329 lóerős teljesítményét 6500-as fordulaton adja le, 420 Nm nyomatéka pedig 2200 és 4000 között elérhető. A szívómotoros Hondák szerelmeseinek csalódás lehet a 7000-es limiter, cserébe viszont nem csak fent húz a Civic Type R. 5,4 másodperc alatt gyorsul álló helyzetből 100-ra, a végsebessége pedig 275 km/óra.

Vezetéstámogató rendszereivel és más Hondákból ismerős fedélzeti szórakoztatórendszerével mindennapi használatra is ideális a Civic Type R, ami ezek mellett hatalmas élmény ígér a hétvégi pályanapokon is. A japán hot hatch magyarországi indulóára 23 990 000 Ft.

Ez is érdekelhet:

Nagy gyerekek nagy játékautója lesz a Honda Civic Type R

Erősebb nem lett a Honda Civic Type R, cserébe nyomatékosabb, okosabb és végre tényleg szép!

Maradt benne még öröm – Honda Civic e:HEV Advance

Megkomolyodott a Honda Civic, és nemcsak a letisztultság, de a hibrid hajtás is kifejezetten jól áll neki.

A gazdaságos kisautótól az izgalmas sportkompaktig – a Honda Civic-sztori

50 éves a Honda Civic, mutatjuk a tizenegy generáció történetét.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ezt a Ferrarit igazán megcsúfították, hogy extrém körülmények között is lehessen versenyezni vele

Gyorsabb lett, mégis kevesebbet fogyaszt – kipróbáltuk a megújult Lexus UX-et

Még több erő és luxus a Land Rover Defenderben

További cikkeink a témában