Lassan fél éve van nálunk a Honda e:Ny1, és alapvetően továbbra is barátságos viszonyt ápolunk vele. Nincsenek orbitális hibái, de pont ugyanennyire nincsenek kiugró erényei sem. Nem emelkedik ki az elektromos autók között, olyan ő, mint a lány, akibe szépen lassan beleszeretsz. Észre se veszed, hogy mindig ott van melletted, de valahogy jobban telik vele az idő. És akkor kezd el igazán hiányozni, amikor már nincs ott. Mert a Honda villanyautójában tágas az utastér, komfortos a futómű, és alapvetően jó a vezetési dinamika. Kívül-belül naprakész Honda, ami tökéletes illeszkedik a 2020-as évek SUV trendjébe.

De persze a legfontosabb kérdés, mint minden elektromos autónál, hogy mennyi a hatótáv.

Tudjuk, hogy egy elektromos autó napi használatánál a teljes hatótávnak nem sok köze van az autó valódi érdemeihez, de mindenkit érdekel, hogy mennyi az annyi. Ugye megvan az élmény, amikor gyerekként az ablakon belesve próbáltad leolvasni, hogy mennyi vége? Helyette most a mennyit megy el a kérdés.

Először is a számok: az akkumulátor bruttó 68,8, nettó 61,9 kWh kapacitású, ami használattól és időjárástól függően elvileg 240 és 500 km közötti hatótávot tesz lehetővé. Az 500-hoz mondjuk az kell, hogy ideális időjárási körülmények között elővárosi, vagy nem túl gyors országúti szakaszokon járkáljunk, így jöhet ki 12 kWh körüli fogyasztás. A másik véglet meg akkor van, amikor a mostanihoz hasonló hidegben sokat kell a fűtést használni. Hőszivattyú nélkül 25 kWh körül fogyaszt a villany Honda, teljesen mindegy, mekkora zseni vagy.

Na de nézzük, mennyit megy el a Honda e:Ny1, ha 100%-os töltöttséggel indulunk.

Nagyjából azzal kalkuláltunk, hogy vegyes használatban, amiben van autópálya, országút és város is, 350 km körül tud futni a Honda, ami 17,7 kWh-s fogyasztással jön ki. Hozzáteszem, hogy a mostani hidegnél pár fokkal még melegebb volt, amikor a tesztet futottuk. Ehhez lőttük be a tesztkört, ami Budaörsről, a Decathlon töltőjétől indult, majd a 6-os és az 53-as úton vezetett Szegedre, a Kiskőrössy halászcsárdához, mert állítólag ott a legjobb a halászlé. Aztán vissza Újhartyánba, haza. Ez nagyjából egy 350 kilométeres karika.

A 6-os főúton átlagjózsiként autóztam, a sebességhatárokra figyelve, időnként biztonságosan kivitelezhető előzéseket beiktatva. De már itt látszott, hogy a nyáron lazán megfutható 400 km-es távtól jó messze van az ősz végi időjárásban a hatótáv. Ki is írja a központi rendszer, hogy a fűtés kikapcsolásával 50 kilométeres hatótávnövekedést érhetek el. Sajnos a Hondában nincs hőszivattyú, ami komoly para. Ezzel hideg időben a fogyasztás durván megnő, mert nem csak arra kell az energia, hogy az utasteret fűtse fel a rendszer, hanem az akkumulátor optimális hőfokához is.

De mindegy is, mert az 53-as úton már azon elmélkedtem, hogy lehet ilyen retek minőségű utakat alkotni. Mintha fél négyzetméteres kockákból rakták volna össze az aszfaltot, gondosan ügyelve arra, hogy még véletlenül se legyenek egy szintben.

Itt tuti nem alszol bele az unalmas forgalomba. És sajnos a Honda egy gyengesége is felsejlik, a futómű ezeket az úthibákat mér képtelen kisimítani. Nyáron az út felénél egyébként biztosan beiktatnék egy pihenőt Soltra, ahol a legjobb a fagyi, de most irány tovább a legjobb halászlé ígérete felé.

Végül közel háromórás autózással, 42 százalékos töltöttséggel érkezem meg Szegedre. A halászlevet pedig elvitelre kérem (vegyeset ikrával és haltejjel), és helyben a haltöpörtyűre megyek rá, ami egyik ismerősöm szerint kihagyhatatlan. Vitatkoznék vele, szerintem a haltöpörtyű nem étel. De legalább a halászlé, mint nap végi jutalom utazik velem a maradék 140 kilométeren.

Szegedig 17,6 kWh-os átlaggal jutottam el, ami teljesen baráti a 200 kilométeres távra.

Úgy voltam vele, hogy Újhartyánig akár autópályán is teljesíthető a táv, ezért magabiztosan fordultam rá az M5-ösre. A fedélzeti komputer 139 km-re becsülte a hatótávot, ami neccesen, de úgy tűnt, elbírja a 133 kilométeres utat.

Aztán az autópályán szembe jött a valóság. A fogyasztás hirtelen nőni kezdett, a hatótáv meg rohamosan csökkenni. Hiába vettem vissza a sebességet először 120 majd 100 alá, az elszabadult fogyasztást már sehogy sem tudtam megfogni. 71 kilométerrel a cél előtt már csak 66 km-re elég energia volt az akkumulátorban, ezért kezdtem izzadni és alternatív útvonalak után kutatni. Végül Kecskemétnél tértem le a pályáról, és folytattam az utat az 5-ös úton a cél felé. Ott már látszódott valami reménysugár, hogy a lassú országúti tempóval kicentizve haza tudok érni.

Végül tényleg meglett, 0%-os maradék akkuval, és 1 km-es hatótávval fordultam rá az otthoni töltőre.

Erre szokták mondani, hogy do not try this at home.

Ha nem lett volna biztonságos távolságban töltő, idegen helyen biztosan nem játszottam volna a saját idegeimmel hazárdjátékot. Érdemes mindig úgy tervezni, hogy az elméleti hatótáv alá legalább 40-50 kilométerrel lőjünk, mert nincs értelme az utolsó centikre tartogatni az energiát. Ráadásul a feleslegesen lassú tempóval sem teszünk jót a közlekedés biztonságáért.

A teszt végeredménye: 339,1 kilométeres hatótáv és 17,2 kWh-s fogyasztás. És a halászlé is finom volt. Bár én a paksit még mindig jobban kedvelem.

Ez is érdekelhet: