A Honda elkészült az NSX második generációjának utolsó példányával is, és mivel nem zárták ki azt, hogy utódja készüljön, ezért indulhat a várakozás a harmadik, valószínűleg teljesen elektromos szériára.

Az eredeti Honda NSX abban a japán felfogásban készült, hogy semmi olyan nincs Európában, amit ne lehetne jobban megcsinálni Japánban. A Ferrari 348 ellenfelének szánt sportautónak a vadászgépek ihlették a pilótafülkéjét és Ayrton Senna segítségével tökéletesítették a futóművét, ezért nem csoda, hogy 1989-es bemutatóját követően rövidesen legendává vált.

Az első generációja több módosítást követően egészen 2005-ig gyártásban maradt, majd egy kis szünetet követően a Honda 2016-ban állt elő az utódjával, ami egy hasonlóan gyors, de már egészen más koncepciójú, hibrid hajtású sportautó lett.

Az NSX-nek pedig ez a második fejezete is a végéhez érkezett, elkészült a legeslegutolsó példánya.
Az európai piacra szánt Honda-emblémás változat gyártásával már 2020-ban leálltak,

majd az amerikai Acura márka alatt mutatták be a búcsúszériát, és az izmosabb Type S-ből csak 350 példányt gyártottak, ebből háromszáz került az amerikai, a többi a kanadai és japán piacra. Az utolsó NSX most készült el a Honda ohiói üzemében, és Gotham szürke matt festést kapott.

Melyik a ritkább?

Azt gondolnánk, hogy az NSX legendás első szériája igazi gyűjtői ritkaság, pedig abból több mint 18 ezer példányt gyártottak, míg a második NSX-ből a búcsúszériával együtt összesen 2908 darab készült.

Újra kezdődhet tehát a várakozás, hogy a Honda egy hasonló kaliberű sportautóval álljon elő.

Nem lehetetlen a dolog, hiszen a Honda illetékesei idén egy interjúban elhintették, hogy az NSX utódja nagy valószínűséggel egy elektromos hajtású sportautó lesz, ami a következő években mutatkozhat be, de az már ismét egy másik történet lesz.

Ez is érdekelhet:

Mostantól még jobban vágyhatsz az új Honda NSX-re

Megújult a hibrid szuperautó, mutatjuk a változásokat.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
34% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
66% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Öt pikáns ajándékötlet a barátnődnek, ha idén kicsit felforrósítanád a karácsonyt
Hirdetés