A modern retró Ioniq 5 után a Hyundai leleplezte a következő elektromos autóját, és az új Ioniq 6 is elsősorban a dizájnjával kelti fel a figyelmet, de az áramvonalas idomok alatti technikája is élvonalbelinek ígérkezik.

A Hyundai már a remekül sikerült Ioniq 5-tel letette a névjegyét az elektromos autók között, de ez még nem minden, amivel a koreai márka hódítani készül. A következő újdonság a most leleplezett Ioniq 6, egy áramvonalas szedán, aminek az alakja csak azért nem meglepetés, mert 2020-ban a Prophecy Concept már előrevetítette a sportos arányait.

A tanulmányautóhoz képest több ponton is változott az Ioniq 6 formája, ami az egy vonással megrajzolt tetővonalával a kupéformájú limuzinok stílusát idézi, de azokon túl is mutat újat. A dizájn érdekességei közé tartoznak az érdekes mintájú kerekek,

a hátsó kacsafarok-légterelő és a pixeles lámpák is, amelyek az Ioniq 5-ről lehetnek ismerősek.

A karosszériába simuló kilincseknek és a kamerával helyettesített visszapillantó tükröknek köszönhetően

az Ioniq 6 légellenállási együtthatója mindössze 0,21, ami nem csak az elektromos autók közt számít kiemelkedőnek.

A Hyundai áramvonalas újdonsága ezzel még hatékonyabb lehet az ezen a téren eleve példás Ioniq 5-nél, de még várnunk kell, hogy elárulják a hatótávját.

Öt centi híján háromméteres tengelytávjával az Ioniq 6 utasterét tágasnak és kényelmesnek ígérik, a két 12 colos képernyőből álló műszerfala a Hyundai többi modelljéből lehet ismerős, de azért találunk újdonságokat. A minimalista dizájn jegyében

lekerültek a kapcsolók az ajtókról, a kormánykerék közepén pedig világító pixelek üzennek a sofőrnek.
A műszaki tartalom az Ioniq 5-éhez lehet hasonló, de a Hyundai ezen a téren is tartogathat meglepetéseket,

azonban a részletekkel meg kell várnunk az Ioniq 6 hivatalos premierjének napját, július 14-ét. Úgy hallottuk, hogy a későbbiekben akár shooting brake kombi, és villámgyors N változat is készülhet a Hyundai új büszkeségéből.

Az Ioniq 6 után pedig jön az Ioniq 7, egy méretes SUV:

Seven néven itt a Hyundai Ioniq 7 előzetese

Jókora elektromos SUV-vel készül a Hyundai.

Ez is érdekelhet:

Mintha véletlenül gyártásba küldtek volna egy tanulmányautót – Hyundai Ioniq 5-teszt

Pedig a tanulmányautó még durvább volt. Panaszra így sincs okunk, főleg, ha az összkerekes, 72,6 kWh kapacitású csúcsváltozatot járathatjuk meg.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Többször is előfordult már, hogy hárman harcolnak a vb-címért az utolsó futamon

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés