A Jaguar is készül az elektromos autók korára, ezért az angol márkánál már csak a jövő évig lehet benzines sportkocsit kapni. Limitált szériával búcsúzik az F-Type, amit még utoljára V8-as motorral szerelnek.

2025-től csak elektromos autókat kínál majd a Jaguar, és ennek keretében jövőre befejeződik az F-Type gyártása, de még egyszer utoljára megadják a rajongóknak, amire vágynak. A 2013-ban kabrióként, majd kupéként is bemutatott modellből limitált széria készül, ami a Jaguar sportautóinak hetvenötödik évfordulójára emlékezik.

Jövőre lesz ugyanis 75 éve, hogy 1948-ban megjelent a Jaguar első sportautója, az XK120,

ami nem egyszerűen gyönyörű volt, de a maga korában a leggyorsabb közúti autónak tartották. 3,4 literes soros hathengeres motorja gyárilag 162 lóerőt tudott, de a több mint 220 lóerős változatokkal bőven 200 km/óra feletti sebességet értek el.

A Jaguar sportautóinak története később olyan csodával folytatódott, mint az E-Type, és ezt az örökséget folytatta a 2013-ban bemutatott F-Type. A dizájnere, Ian Callum ezúttal is remekművet alkotott,

aligha mondanánk meg, hogy ez a stílusos brit sportkocsi már mindjárt tízéves.

Sajnos ennek ellenére a napjai meg vannak számlálva.

Az egyszerűen csak 75-nek hívott limitált széria vásárlóinak nem lesz könnyű a választás,

mert a Jaguar mind a kétféle 5 literes V8-ast kínálja hozzá, a 450 lóerős szívómotort és az 575 lóerős kompresszoros változatot, az előbbinél opció, az utóbbinál széria az összkerékhajtás. Az adaptív futómű és az önzáró differenciál is alapáron jár az autóhoz.

A felszereltséget gazdagabbra szabták, nemes bőrkárpit, sportülések és egyedi 20 colos felnik járnak az F-Type 75-höz, aminek a limitált szériája Giola Green metálfényezést kapott. Jövőre még rendelhető a 300 lóerős, négyhengeres alapmodell is, aztán tényleg véget ér egy fejezet:

ha lesz még sportautója a Jaguarnak, akkor az már egészen biztosan elektromos lesz.

Ez is érdekelhet:

A Land Rovertől az egyedi Bentley-ig – II. Erzsébet különleges autói

Szeretett vezetni, sőt, képzett autószerelő is volt a 96 éves korában elhunyt királynő.

Sokkal dögösebb lett a Jaguar F-Type, mint valaha

Alaposan megújult a britek sportkocsija.

Az arisztokrácia és a bankrablók kedvence – a Jaguar Mark II-sztori

A hatvanas évek egyik legelegánsabb és legdinamikusabb autója volt.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

Öt autó, aminek a bemutatója után meg kellett változtatni a nevét

A Maserati csendes szellője az elektromos GranCabrio Folgore

További cikkeink a témában
Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?
Hirdetés