Természetesen a Jeep nem hagyhatja összkerékhajtás nélkül azokat a hétvégi kalandorokat, akiknek a természet jelenti a kiszakadást a mindennapokból, ezért itt a hibrid Avenger 4xe.

Igazi kis svájci bicska a Jeep Avenger 4xe, hiszen egyszerre ígér remek terepjáró-képességeket, kis alapterületen elegendő teret és takarékos közlekedést a városban. Az európai Év Autója díjat elektromos formában vehette át, de azóta a legkisebb Jeepből már tisztán benzines és a 4xe-vel hibrid is készül.

Ellentétben a klasszikus Jeepekkel, az Avenger 4xe-ben virtuális az összkerékhajtás.

Ez mindössze annyit jelent, hogy a hagyományos osztómű és kardántengely helyett az Avenger hibrid változatában tengelyenként egy 21 kW teljesítményű villanymotor biztosítja a kerekek hajtását. A elektromotorok vezérlése miatt rendkívül pontosan tudja szabályozni a rendszer az egy kerékre jutó nyomatékot. Ez több mókát és több tapadást ígér.

Mivel nem konnektorról tölthető, ezért nem kell ragaszkodni a töltőoszlopokhoz, megnyugtató, hogy a Jeep Avenger 4xe-hez csak benzines kannát kell pluszban. vinni a világtól távol eső helyekre. A motorházteteje alatt ott a Stellantis más autóiból ismert, 136 lóerős, 1,2 literes, háromhengeres turbómotor. Ehhez egy hatfokozatú duplakuplungos automata váltó csatlakozik.

Valóban felkészítették a járatlan utakra a Jeep Avenger 4xe-t. Még azt is megadták, hogy az autó első terepszöge 22 fokos, a hátsó pedig 35 fok, rámpaszöge pedig 21 fokos, gázlómélysége pedig 400 milliméter. A felnikre opcionálisan utcán és terepen is használható négyévszakos gumik kerültek, amivel könnyebben tud kapaszkodni a kis Jeep, valamint offroad üzemmódja is van a 4xe-nek.

Nem ez a legfürgébb autó a majdnem tíz másodperces százas sprinttel (végsebessége 194 km/óra), de a városi forgalomban és terepen is sokkal többet számít majd a csendes villanymotorok azonnali reakciója és a nyomatéka.

Ez is érdekelhet:

Ehhez a Jeep Avengerhez nem töltőoszlop kell, hanem benzinkút

Elektromos mellett már benzinmotoros Avenger is van.

Avenger néven itt a Jeep első elektromos autója

Bosszút nem áll, de 400 kilométert megy el egy feltöltéssel az elektromos Jeep.

Zöld rendszámmal jön az új Jeep Grand Cherokee

A típus történetében először hibrid lesz.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Csodás szupersportautó az Aston Martin Valhalla

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

Amikor a világ legnagyobb autóversenyzői a Népligetben nyomták

További cikkeink a témában