Londonban az utcaképhez ugyanúgy hozzátartoznak a fekete taxik, mint a piros emeletes buszok, és ezek a jellegzetes járművek egyre több európai városban jelennek meg. Jövőre már Párizsban is járnak a konnektorról tölthető londoni taxik.

Most még London jut eszedbe a fekete taxiról, de ezek a jellegzetes formájú járművek egyre több európai városban jelenhetnek meg. A klasszikus külső még a régi modelleket idézi, de a legújabb típus karosszériája alatt már modern technika dolgozik. A London Electric Vehicle Company által gyártott TX modell például range extenderes hibrid hajtást kapott.

A taxi alapesetben tisztán elektromosan működik, 150 lóerős villanymotor mozgatja,

a 31 kilowattórás akkumulátor egy feltöltésével 110 kilométert tehet meg károsanyag-kibocsátás nélkül. Ha ez nem elég, csak akkor indul be az 1,5 literes, háromhengeres, turbós benzinmotor, ami kizárólag az akkumulátor töltésére szolgál, 640 kilométerre növelve a hatótávot.

A hibrid technika, ahogyan a műszerfal és a kormánykerék is a Volvótól származik,

a TX pedig a személyautóból átalakított taxikkal szemben eleve erre a célra készült, ezért óriási a helykínálat és könnyebb a beszállás.

Londonban már 600 darab fut az LEVC taxijából,

ami most Párizsban is megkapta az engedélyét, ahol 2019 elején állnak munkába az első példányok, később Berlinben, Hamburgban és Oslóban is lesz belőle.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

Amikor a világ legnagyobb autóversenyzői a Népligetben nyomták

Hoztunk egy újabb haladó szintű kvízt az autórajongóknak

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés