A Volkswagen a története során először zárna be gyárat Németországban, és az osnabrücki üzemnek van a legnagyobb esélye erre, ugyanis sorra szűnnek meg az ott gyártott modellek. Az üzem fénykorában a kabriókról ismert Karmann központja volt.

Osnabrückben, nem messze a holland határtól van egy gyára a Volkswagennek, amely fölött sötét felhők gyülekeznek. Az üzem egykor a Karmann központja volt, számtalan izgalmas és népszerű modell került ki innen, főleg a kabriókról volt ismert a cég, majd a csődje után a Volkswagen kezébe került a gyár. Az itt készülő modellek azonban sorra szűnnek meg, ezért a Karmann után maga a gyár is a süllyesztőbe kerülhet.

A kocsigyártóból lett karosszériaépítő Karmann már a huszadik század első felében is a kabriókról volt ismert, mint ez az Adler 1937-ből
A Volkswagen megrendelése indította be igazán a Karmann üzletét, a Bogár kabrióváltozatát gyártották
Saját nevére vette a Volkswagen csinos sportkupéját a Karmann, erről ismerték a legtöbben a márkát
Hosszú történet érhet véget ezzel, Wilhelm Karmann ugyanis még 1901-ben alapította a cégét,

amikor megvásárolt és saját nevére vett egy 1874 óta működő karosszériagyártót. A Karmann aztán együtt növekedett az autóiparral, majd főleg kupék, kabriók és kis sorozatban készített különleges modellek gyártójaként vált ismertté. A története 2010-ben egyszer már véget ért, amikor csődbe jutott, és a gyárat a Volkswagen szerezte meg.

Az 1955-ben bemutatott Karmann Ghia első szériája egészen 1975-ig készült, összesen több mint 445 ezer példányban
A későbbi szériák már nem tudták megismételni az első Karmann Ghia sikerét, ebből a változatból pedig csak a prototípus készült el
Pont a Karmann Ghiából ne lett volna kabrió? Összesen több mint 80 ezer példányt gyártottak belőle
A második világháborúban elpusztult üzem újjáépítése után a Karmann főleg a Volkswagen számára tervezett és gyártott autókat.

Ferdinand Porsche már a harmincas évek derekán felkérte a Bogár kabrióváltozatának elkészítésére, de a háború keresztbe tett a terveknek, amelyek csak tizenöt évvel később váltak valóra. 1949-ben kapták az első megrendelést ezer Bogár kabrió gyártására, majd a következő ötven évben két és fél milliót készítettek belőle.

A Neue Klasse széria karosszériáit is a Karmann gyártotta a BMW-nek
Ifjabb Wilhelm Karmann felkérte Giorgetto Giugiarót, hogy tervezzen számára egy új sportmodellt, aminek a gyártását a Volkswagen majd megrendelheti tőle, így készült az Asso di Picche
A Volkswagennek szinte az összes kabriója a Karmann üzemében született a Bogártól a T-Rocig
A márka másik legismertebb modellje a Karmann Ghia volt, de a Volkswagennek gyártották a Sciroccót, a Corradót és a Golf összes kabrióját.

A hatvanas években a Neue Klasse széria karosszériáját építették a BMW-nek, a hetvenes és nyolcvanas években a 6-is BMW és a Porsche 914, míg a kilencvenes években a Ford Escort RS Cosworth, a kétezres években a Chrysler Crossfire is itt készült, utóbbi fejlesztésében is részt vett a Karmann.

A nevét a kabriók tették ismertté, hagyományosan a Karmann gyártotta az Audi Cabriolet, majd Audi A4 Cabriolet modelleket,

de a Mercedes-Benz CLK nyitott tetős változatát is. Más modellekhez pedig kabrió tetőszerkezetet készítettek, így többek közt a Bentley Continental és a Nissan Micra CC, valamint a Renault Megane CC és a Volkswagen New Beetle Cabrio teteje is a Karmann munkája. Ezt az üzletágat a cég csődje után a Valmet és a Webasto szerezte meg.

Nem minden kabrió vált valóra, amit a Karmann tervezett, Corradóból és Polóból végül nem lett nyitott tetős változat

Saját tanulmányautókat is tervezett a Karmann, itt mutatta be az összehajtható keménytető koncepcióját, és 2005-ben már kabrió SUV-t is épített:

Osnabrückben a gyárat pedig a Volkswagen használta, és ide telepítette minden olyan modelljének gyártását, amit nem tudott máshová tenni.

2011-től készült itt sok minden, a Volkswagen Golf Cabriolet mellett Škoda Karoq és Volkswagen Arteon, de még Porsche Cayenne és a különleges VW XL1 is. Az utóbbi időben a Porschénak a 718 Caymant és Boxstert gyártották, de a két modell elektromos hajtású utódja nem Osnabrückben készül majd.

Jelenleg a Karmann egykori gyára egyetlen modellt, egy kabriót gyárt, a Volkswagen T-Roc vászontetős változatát, ami le is köti a kapacitását, ugyanis az európai piac legnépszerűbb kabriójának számít. Mégsem jó hír, hogy jövőre az esedékes modellváltással a kabriót kivezeti a Volkswagen, nem tervez neki utódot. Nem lesz tehát mit gyártani Osnabrückben, ezért nagyon úgy tűnik, hogy a Karmann után az egykori gyára is a múlté lesz.

Ez is érdekelhet:

Öt vagy több emlékezetes sportkupé a Volkswagen történelméből

Melyik a kedvenced a Volkswagen sportkupéi közül?

A hetvenes évek ék alakú Audi-koncepcióját idézi fel az Italdesign

Készül az első Scirocco előfutárának számító tanulmányautó modern változata.

75 éve így indult a bogárhátú Volkswagen sorozatgyártása

Az üzem beindítása egy brit főtisztnek köszönhető.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Csodás szupersportautó az Aston Martin Valhalla

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

Amikor a világ legnagyobb autóversenyzői a Népligetben nyomták

További cikkeink a témában