Videós bizonyíték következik.

Az ország gyorsforgalmi útjait üzemeltető Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. posztolt egy tanulságos videót Facebookra. Az M1-es autópálya forgalomfigyelő kamerája által rögzített felvételen nyugodtan haladnak a járművek, aztán hirtelen bekövetkezik a baj.

Először 0:15-nél rántja félre a kormányt a belső sávban kicsit elbambuló autós, csak azért nem ment neki oldalról egy sárga kamionnak, mert annak a sofőrje nagyot mentett, és ő is félrehúzta a kormányt. 0:19-nél egy Mercedes ugyanígy későn fékez, de ő is megússza. 0:25-nél egy X3-as BMW már nekikoccan az előtte fékező autónak, utána másodperceken belül még több autó összemegy, összesen hat autó sérült meg, de ember szerencsére egy sem.

Semmi rendkívüli nem történt, semmilyen vészhelyzetet nem kellett elhárítani, nem lett volna szükség vezetéstechnikai bravúrra – elég lett volna, ha a kényelmesen haladó forgalomban is mindenki figyel, és betartja a követési távolságot.

Ez is érdekelhet:

Videóra vették, ahogy egy Audi Q8 belerongyolt a kocsisorba az M7-esen

A húsvéthétfőn történt balesetben nyolc autó sérült meg.

Gyakorlatilag kivédhetetlen a ködös autópályán a tömegbaleset, de azért van néhány tippünk a túléléshez

Azt nem tudjuk megmondani, hogyan úszhatsz meg biztosan egy ilyen helyzetet, ha belekerülsz, azt viszont igen, mit tehetsz az esélyek növelésére.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Már 400 ezren használnak autómegosztót Budapesten

Forgalomból kivont autóval, kanyarodósávból, záróvonalon át előzte meg a rendőrautót

Adrian Newey tervezőzseni belebukhat az Aston Martin hitvány szezonkezdésébe

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
18% Igen, nagyon bejött.
34% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
18% Nem láttam és nem is tervezem.
Amikor a luxus valódi értékké válik – A Luxusra tervezve új évada a Spektrum Home-on
Hirdetés