Lassan nincs olyan kategória, ahová ne tette volna be a lábát a Kia, egyenesen a csúcsot megcélozva. Legutóbb a pick-upok közé érkezett meg a márka, és bár a Tasman külseje finoman szólva is kihívásokkal küzd, a technikája ígéretesen hangzik.

Jobban belegondolva inkább az a furcsa, hogy a Kia eddig még nem szállt be a pick-upok közé. Most jött el az ideje, hogy ellenfelet állítsanak a Ford Ranger és a Toyota Hilux számára, és a Kia platós terepjárója egyikre sem hasonlít, extravagáns formája azonnal felismerhetővé teszi a Tasmant, még ha ezzel a külsővel nem is tetszhet meg mindenkinek.

Újabban a Kia rendesen ráment arra, hogy a modelljei a formájukkal kitűnjenek a többi autó közül,

és ezen a téren a pick-upja sem lesz kivétel. Ha valamire, akkor a Tasmanra igaz, hogy az Opposites United, azaz az egyesült ellentétek filozófiája alapján épült, mi legalábbis zavarba ejtően kuszának látjuk a dizájnt. Persze ízlés kérdése, a Tasman egyedi és feltűnő, az egészen biztos.

Belül már hagyományosabb a berendezés, az ergonómia nem szenved csorbát, és inkább a hangulatát szabták outdoor stílusúvá.

Mindent ural a dupla 12,3 colos képernyő, közöttük a klímának szánt 5 colos érintőpanellel, a terepfokozatokat pedig a középső konzolról lehet kapcsolni, ahol emlékeztetőnek az autó méretei is láthatók. A Kia szimpla és dupla kabinos, valamint alvázas felépítéssel kínálja majd a Tasmant.

5,41 méteres hosszával és 3,27 méteres tengelytávjával a Tasman beillik a konkurensek közé.

Műszaki tartalma ismerős lehet, a Kia által gyártott 2,5 literes, 281 lóerős turbós benzines és 2,2 literes, 210 lóerős turbódízel kerül bele, a váltó nyolcfokozatú automata. A hátsó- és összkerékhajtású változatban is kérhető Kiával 3,5 tonnát lehet vontatni.

Nem szóltunk még a nevéről, a Kia pick-upját ugyanis a Tasman-tengerről és az azt felfedező Abel Tasmanról nevezték el. Nem véletlenül, hiszen elsőként az ausztrál és új-zélandi piacon lesz kapható, de a Közel-Keleten, Koreában és Afrikában is bevezetik. 2026-ban pedig jön az elektromos változat, amivel még több piacra eljuthat majd a Kia Tasman.

Ez is érdekelhet:

Erdők-mezők svájci bicskája a terepjáró, amit Prága mellett tesztvezettünk

Rönkökön és mocsáron, lejtőn és emelkedőn, meg általában mindenen átmegy az új generációs Ford Ranger. A népszerű pickup család ambiciózus új tagját egy erdei tesztpályán próbáltuk ki.

Nem legyőzhetetlen, de elpusztíthatatlan – Toyota Hilux Invincible Sport

Chuck Norris kalapot emelhet neki, a Toyota Hilux annyira halhatatlan.

Retró stílusú terepjáróval indít új márkát a Volkswagen

Pont a Volkswagentől nem számítottunk volna egy ilyen autóra.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

Koktélozás feszengés nélkül: ilyen Budapest legújabb komfort bárja

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
34% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
66% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Öt pikáns ajándékötlet a barátnődnek, ha idén kicsit felforrósítanád a karácsonyt
Hirdetés