Az első képek közzététele után az Opel élőben is leleplezte a Corsa legújabb generációját, méghozzá mindjárt teljesen elektromos változatban. A főbb adatai után most már azt is tudjuk, hogy mennyibe fog kerülni a Corsa-e.

Az Opel teljesen új Corsát húzott elő a kalapból, a Peugeot-val közös technikára épülő kisautó legnagyobb dobása pedig az lesz, hogy rögtön gyártani fogják teljesen elektromos változatban.

A 136 lóerős Corsa-e akkumulátora 50 kilowattórás, amivel egy feltöltéssel 330 kilométert tehet majd meg. Most megtudtuk azt is, hogy mindezért mennyi pénzt kérnek.

Jónak mondható felszereltséggel az Edition változat listaára 11 360 000 forint, ami az elektromos autókra adott másfélmilliós támogatással 9 860 000 forintra csökken,

a Corsa-e akciós ára 8 250 000 forint.

Az elektromos Corsához többek közt fekete tető, LED-es mátrixfényszóró és 10 colos érintőképernyős rendszer is rendelhető. A garancia 5 év vagy 100 ezer kilométer, az akkumulátorra nyolc évet vállal az Opel.

A Corsa-e egyik legnagyobb konkurense a Renault Zoe lesz, aminek nemsokára érkezik az alaposan megújított változata. Addig is a jelenlegi kivitel ára a 90 lóerős motorral és támogatással 8 099 000 forintba kerül, de a márka akciójában a 110 lóerős kivitelt is el lehet vinni 7 849 000 forintért. Az egy kategóriával nagyobb Nissan Leaf ára a támogatással együtt már 9 830 000 forinttól kezdődik.

Ez is érdekelhet:

Sokkal jobb elektromos autó lett az új Renault Zoe

Elsőre változatlannak tűnik, pedig teljesen kicserélték.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ha a szöges gumi túl átlagos, a körfűrészlap lehet a megoldás

Meg is találták Max Verstappen utódját?

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
12% 8-10 éve
44% +10 éve
Mennyire ismered a legkedvencebb magyar süteményeket?
Hirdetés