Az európai piac egyik legkelendőbb elektromos autója a Zoe, amiből most mutatta be a teljesen megújult szériát a Renault. A formája lehet, hogy ugyanolyannak tűnik, de szinte mindenét kicserélték.

2012-ben mutatta be az első olyan modelljét a Renault, amit eleve elektromos autónak tervezett, és a Zoe az európai utak egyik legnépszerűbb elektromos autójává vált.

A Zoéval hasítana nagyot a Renault a villanyautó-szeletből

Európa többi részén sikerült, a magyar piacon pedig duplázott állami támogatás hozhatja meg az áttörést.

A franciák pedig mindig fejlesztettek rajta valamit, például az elektromotorját 90-ről 109 lóerősre, az akkumulátorát 22-ről 41 kilowattórásra cserélték. Most pedig teljesen megújították.

A formája lehet, hogy első ránézésre nem tűnik újnak, pedig sokat változtattak rajta.

Újak a fényszórók a LED-es nappali menetfénnyel és új a lökhárító légbeömlője is, amire a többi Renault-ból ismerős krómpöttyök kerültek. A hátsó lámpák is megújultak, és ahogyan lenni szokott, új színek és újabb, akár 17 colos kerekek is rendelhetők hozzá.

Az utasteret nézve aztán rájössz, hogy több történt egyszerű ráncfelvarrásnál.

A teljes műszerfal új, a Clióból lehet ismerős a 9,3 colos, álló formátumú érintőképernyő a középkonzolon,

és már az alapmodellhez széria a 10 colos színes képernyős műszeregység. Sokkal jobb minőségűnek ígérik az anyagokat, amelyek újrahasznosított alapokból készültek.

A berendezés praktikusabb is lett, több a tárolóhely, a középkonzol aljára vezeték nélküli mobiltöltő és két USB csatlakozó került,

amiből a hátul utazók is kapnak kettőt. A Zoe startgombbal indul, elektromos a kézifék, és a vezetési segédek sem hiányoznak a sávtartótól és ráfutásgátló vészféktől a táblafelismerőn és automata távfényen át az önállóan parkoló asszisztensig.

Az eddigi modellből ismerős 109 lóerőre és 225 Nm nyomatékra képes alapváltozat mellé

érkezik a 136 lóerős és 245 Nm nyomatékú kivitel, ami már 10 másodpercen belül gyorsul százra és 140 km/óra a végsebessége,

egy városi autónak ez több, mint elegendő. A Zoe újdonsága az erősebb visszatermelésű B fokozat, amivel városban szinte fékpedál nélkül lehet vezetni.

Az akkumulátor kapacitása tovább nőtt, ugyanis minden Zoe alá 52 kilowattórás lítiumion telep kerül, amivel 390 kilométer a hatótávolság

a WLTP szabvány szerint. A 7 kilowattos fali töltővel 9 és fél óra alatt tölthető fel, az utcai töltőkről 22 kilowattal már 125 kilométerrel növeli a hatótávot egy óra alatt, és a Zoe már 50 kilowattos villámtöltésre is alkalmas, ami fél óra alatt 150 kilométerre elegendő energiát vesz fel.

A Zoe máris erős konkurenciát kap az elektromos Corsával:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tömény elegancia ez az 1991-es Honda Legend Coupe

További cikkeink a témában