A Lancia rali-világbajnoki sikereihez hozzátartozik a csapat martinis festése, ezért nem véletlen, hogy ezt kapta meg a legendás 037-es által ihletett sportautó legújabb különkiadása.

Az olasz Kimera Automobili nem kevesebbet vállalt, mint hogy megalkotja a Lancia 037 modernizált változatát, és a 2021-ben bemutatott EVO37 egyszerűen fantasztikusan sikerült. Az alapjait ugyanúgy a Beta Montecarlo adja, mint az eredetinek, a lemezek alatti technikát pedig az utolsó csavarig újratervezték, így a 2,1 literes turbós motorja már 550 lóerős.

A Stratos nyomdokaiba lépett, hátsókerék-hajtású 037-tel a rali B-csoportjában arattak sikereket, a nyolcvanas évek végétől pedig már a Deltával uralták a világbajnokságot. Az ötödik és hatodik bajnoki címét annak idején az utcai Deltából kiadott Martini 5 és 6 különkiadással ünnepelte a márka,

a Lancia összesen hét világbajnoki címének pedig most a Kimera Automobili EVO37-ese állít emléket.

Az EVO37 Martini 7 különkiadása természetesen megkapta az olasz italmárka ikonikus kék és piros festését, egészen stílusosan, az autó oldalán húzódó sávként. Az ülések is ebben az árnyalatban pompáznak, és hogy még inkább raliautónak nézzen ki, a Kimera limitált szériás újdonsága a versenygépekéhez hasonló lámpasort is kapott.

Ez is érdekelhet:

Fantasztikus lett a Lancia 037 modernizált változata

A legjobb, hogy limitált szériában gyártásba is kerül.

Stratost idéző koncepcióval mutatja meg a jövőjét a Lancia

A feltámadó Lancia első tanulmányautója elég látványosra sikerült.

Megérdemli a Lancia, hogy végre feltámasztják

Szoborszerű alkotással vetítették előre a hamarosan érkező új Lanciák dizájnját.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Toyota RAV4-vezetés – A bizalom ára

108 méteres szintkülönbséggel és sci-fi-látvánnyal épül az új szaúdi pálya, amin majd 20 emelet magasan száguldanak az F1-autók

Igazán nagy és tényleg ízléstelen SUV-t keresel? Itt van!

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
7% Igen, tetszett.
29% Igen, de csalódás volt.
19% Még nem, de megnézem.
45% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés