Már több mint három éve annak, hogy a Koenigsegg bemutatta a Gemerát, és most végre elkészült a gyártásba kerülő változat, amihez egy meglepetést is tartogattak: az elképesztő háromhengerese mellett V8-assal is választható lesz a családi szuperautó.

A világ egyetlen négyüléses szupersportautójának tartja a Koenigsegg a Gemerát, ami még mindig képes leejteni az állunkat, pedig már több mint három éve, 2020-ban mutatták meg. Az eltelt idő alatt sokat dolgoztak rajta, hogy gyártásba kerüljön, és most a végleges változatot mutatták be, amihez meglepetésként előhúztak egy másik hajtásláncot.

A Gemera érdekessége eredetileg az volt, hogy a kerekeit három elektromotor hajtotta

összesen 1115 lóerő teljesítménnyel, ezekhez társult egy mindössze kétliteres, háromhengeres benzinmotor, ami generátorhoz képest elég combos volt a 600 lóerős teljesítményével. A négy kereket a benzines és elektromos motor külön és együtt is képes hajtani.

A háromhengeres modell gyártásba is kerül, de a három helyett egy elektromotorral, a Dark Matter névre keresztelt villanymotor pedig 800 lóerőre képes és 1250 Nm a maximum nyomatéka. Christian von Koenigsegg emellett egy másik változatot is leleplezett, és

aki szerint kevés a három henger egy ilyen szuperautóba, nézze meg a Gemera HV8-at!
A Gemera csúcsmodelljében a benzinmotort egy 5 literes biturbó V8-asra cserélték,

ami 1500 lóerőre és 1500 Nm nyomatékra képes. A kombinált teljesítmény 2300 lóerő és 2750 Nm, ami már papíron is rekordot dönt, a világ legnagyobb teljesítményű szériaautója lesz. Persze egy kicsit még várni kell rá, a gyártása jövőre indul, az első példányokat 2025-ben adják át.

Ez is érdekelhet:

1700 lóerős hibrid a négyüléses Koenigsegg Gemera

A leesett állunkat keressük a padlón.

A valóságban is elképesztő a négyüléses Koenigsegg Gemera

Újabb képeken mutatjuk az 1700 lóerős hibrid szuperautót.

Videón is látnod kell, hogyan döntött rekordot 400 km/órával a Koenigsegg Regera

Christian von Koenigsegg látványos klipen és belsőkamerás felvételen is megmutatja a Regera rekordját.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Itt van a Tesla önvezető taxija

A világ legnagyobb autógyártója visszatér az F1-be

Rebellis Rolls-Royce az izmos Ghost Black Badge

További cikkeink a témában