Ha azt gondoltad, hogy az elektromos hajtás már átvette az uralmat a szupersportautók között, akkor gondold újra, mert a hibrid Koenigsegg Regera visszavette a négyszázra gyorsulás és megállás rekordját a Rimactól.

A teljesítmény és a gyorsulás még nem minden, meg is kell állni, ezért a legizmosabb szupersportautók igazi versenyszáma a 0-ról 400 km/órára gyorsulás, majd ismét állóra fékezés, amiben mostanáig az elektromos Rimac Nevera tartotta a rekordot 29,93 másodperccel, ezzel a Koenigsegg Regerát előzte meg, ami 31,49 másodperces időt ért el még 2019-ben.

Most azonban a Koenigsegg visszavágott, hiszen a Regera még rövidebb idő, 28,81 másodperc alatt érte el a négyszázat és állt meg újra.

De hogyan sikerült neki, amikor elvileg ugyanarról az autóról van szó? A Koenigsegg szerint a korábbi eredményéhez képest csaknem három másodperces javuláshoz az új Michelin Pilot Sport Cup 2 R abroncsok és a tapadósabb aszfalt is hozzájárultak.

A hitelesített fedélzeti telemetria által rögzített adatok szerint a három elektromotorral és biturbó V8-as motorral szerelt Regera nulláról négyszázra 20,68 másodperc alatt rajtolt, míg a Nevera számára ehhez 21,32 másodpercre volt szükség, és

a Koenigsegg 400 km/óráról csupán 8,13 másodperc alatt fékezett ismét állóra. Döbbenetes számok, nem?

„Sokat jelent ez a rekord a Koenigsegg számára” – mondja az alapító Christian von Koenigsegg, aki szerint az a tény, hogy a Regera a bemutatása után ennyi évvel is képes csúcsra törni, megmutatja, hogy a technikája jóval megelőzte a korát. Mivel most készülnek el a Jesko első példányaival, alig várja, hogy azokkal is villanthasson valamit. Kíváncsian várjuk!

Ez is érdekelhet:

A Rimac Nevera hivatalosan is a világ leggyorsabb elektromos autója

Újabb rekordot döntött meg a horvát szupersportautó.

Elképesztő videón a Koenigsegg újabb Bugattit alázó rekordja

Az eseményről készült klip hűen adja vissza a hihetetlen számokat.

Olyan szép a Koenigsegg Regera, hogy meg kell nézned ezeket a képeket

Újabb képeket készített hibrid szuperautójáról a Koenigsegg, és mivel igen kevés az esélye, hogy valaha elgurul előtted egy Regera, inkább nézd meg ezeket a fotókat.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Shaquille O'Neal kupét építtetett magának ebből az autóból

Felnőttméretű játékautót alkotott a Toyota

Nem az a meglepő, ki vezeti az F1-es kereseti listát, hanem az összeg, amit kap

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés