A magyar felnőttek csaknem fele autóval indul munkába, de nem Budapesten vagy az Alföldön.

Az országos kép egyszerre mutatja a növekvő autóhasználatot, a budapesti agglomeráció kombinált közlekedését és az alföldi kerékpáros hagyomány erejét – derül ki a Mobilissimus elemzéséből, amely a 2022-es népszámlálás közlekedési adatait dolgozta fel.

A 2022-es népszámlálás szerint a foglalkoztatottak és az iskolások 41 százaléka autóval, 21 százaléka közösségi közlekedéssel, 10–10 százalékuk gyalog vagy kerékpárral jár munkába vagy iskolába. Bár az autó a leggyakoribb közlekedési mód, erős regionális mintázatok rajzolódnak ki: az Alföld városaiban, például Hódmezővásárhelyen, Makón és Karcagon a bicikli, Budapesten pedig a közösségi közlekedés a meghatározó, míg számos dunántúli és észak-magyarországi kistelepülésen szintén a tömegközlekedés, illetve a gyaloglás dominál.

A diákok közlekedése külön kategória: míg a felnőttek közel fele autóval jár dolgozni, az iskolások csupán ötöde autózik, számukra a gyaloglás és a közösségi közlekedés sokkal inkább mindennapos. Az adatok azt mutatják, hogy a közlekedésimód-választást jelentősen befolyásolja az is, hogy valaki településen belül vagy más településre ingázik, hiszen a nagyobb távolságok eltérő közlekedési lehetőségekkel járnak.

Egy évtized alatt az autózás lett az egyeduralkodó

A 2011-es és a 2022-es adatok összevetése látványos eltolódást mutat:

tíz év alatt a munkába járók körében az autóhasználat aránya 35-ről 46 százalékra nőtt.

Minden más közlekedési forma háttérbe szorult, a kombinált – vagyis többféle eszközt összekapcsoló – utazások aránya viszont stabil maradt. „A kombinált utazások arányának stabilitása – elsősorban a budapesti agglomerációban – arra utal, hogy a nagyvárosi térségekben, ahol a zsúfolt központban korlátozott a hely és az autóforgalom növekedése már fizikai határokba ütközik, a sűrű és jól szervezett elővárosi vasúti szolgáltatás versenyképes alternatívát kínálhat” – írja Gertheis Antal közgazdász, a Mobilissimus ügyvezetője

A szakértő szerint a jövedelmek növekedése és az úthálózat fejlesztése ösztönzi a gépjárműhasználatot, ami egyéni szinten segítheti a mobilitást, de ha a közlekedéspolitika nem tart lépést, a torlódások és a parkolási gondok elkerülhetetlenné válnak.

A kerékpár és a vasút együtt lehet a jövő nyertese

A Mobilissimus szakértője szerint a nagyvárosokban a közösségi közlekedés fejlesztése mellett a parkoláspolitika és a forgalomszabályozás segíthet visszafogni az autóhasználat növekedését, míg a kisebb településeken az igényvezérelt, rugalmas közlekedési rendszerek biztosíthatják az alapvető elérhetőséget.

Különösen ígéretes a vasút és a kerékpár kombinálása: Albertirsán például naponta mintegy négyszázan váltanak bicikliről vonatra. Sokaknak talán meglepő, mégis igaz, hogy az Alföldön a kerékpárhasználat európai szinten is kiemelkedő: itt a legfontosabb feladat annak elérése, hogy a kerékpározás megtartsa vonzerejét.

A munkába és iskolába járás kérdésében nem hagyható figyelmen kívül a foglalkoztatók és az oktatási intézmények – illetve fenntartóik – szerepe. A telephelyek elhelyezkedése, környezetük kialakítása, valamint a pénzügyi és egyéb ösztönzők egyaránt befolyásolják, hogy ki milyen közlekedési módot választ. Ezeket a tényezőket munkahelyi és intézményi mobilitástervezés keretében lehet feltárni és tudatosan fejleszteni. Gyakorlatba ültetésükre jó példák az egyre terjedő iskolautca-, bicibusz- vagy lábbusz-kezdeményezések.

A népszámlálás adatai szerint Magyarországon az autózás terjedése töretlen, de a mobilitási kép sokszínű maradt. Az Alföld kerékpáros kultúrája, a Budapest környéki kombinált közlekedés és a vidéki kísérletek mind azt mutatják: a közlekedés jövője azon múlik, mennyire tudjuk tudatosan és rugalmasan alakítani a szokásainkat.

(Forrás: Másfélfok. A képek illusztrációk, forrás: Getty Images.)

Ez is érdekelhet:

Vagy nagyon más volt a közlekedés 1982-ben, vagy ez az oktatófilm színezte kicsit a valóságot

Az pedig feltűnt valaha, hogy Ganxsta Zolee édesapja a Kárpátok Terence Hillje?

140-nel az autópályán, bringával a zebrán, rollerrel szabályosan – Részletek az új KRESZ-ből

Toldozgatás helyett végre alapjaitól átgondolt KRESZ jön, ami sok problémás kérdést tisztázni fog.

Kétévente egy centit nőnek az autók, és ennek nem mindenki örül felhőtlenül

Párizsban háromszorosára emelhetik az SUV-k parkolási díjait, ugyanakkor más kategóriák autói is egyre szélesebbek.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Még mindig hidegrázós Hamilton és Verstappen utolsó köre arról a bizonyos Abu-dzabi Nagydíjról

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés