Nem elég, hogy egyre több kínai autógyártó kopogtat Európában, még európai gyártók is hoznak be újabb kínai autókat. Citroënek, Fiatok, Opelek házon belüli riválisa lesz az olcsónak szánt Leapmotor, amit a Stellantis saját hálózatán belül árusít majd.

Ha nem tudod legyőzni a kínai autógyártókat, akkor hajtsd a hasznodra a terjeszkedésüket – ez lehet a vezérelve a Stellantis autóipari óriásnak, amikor 51 százalékos tulajdonrészt szerzett a kínai Leapmotor márkában. Az a tervük, hogy saját kereskedőhálózatukban kínálják majd a kínai gyártó elektromos autóit, eleinte nyolc európai ország 200 kereskedésében, és az első szállítmányt már útnak is indították Európa felé.

2015-ben alapították a Leapmotor márkát, amelynek termékei sokat fejlődtek az eltelt idő alatt.

A Stellantis első körben két modellt hozna be az európai piacra, és ezek egyike a T03, egy  2020-ban bemutatott elektromos városi autó, ami a legolcsóbb minik kategóriájában versenyezhet. A 3,62 méter hosszú ötajtós modell 36,5 kilowattórás akkujával a WLTP szerint 265 kilométeres hatótávval büszkélkedhet, ezzel a Dacia Spring mellett a valamivel nagyobb Citroën ë-C3 és Fiat Grande Panda házon belüli riválisa lesz.

Még ígéretesebb a Leapmotor másik modellje, amit útnak indítottak az európai piacokra.

A C10 egy 2023-ban bevezetett középkategóriás szabadidő-autó, ami az egyik legkeresettebb szegmensbe érkezik, és ez a tetszetős formájú modell 420 kilométeres hatótávot ígér. A jövőben újabb típusok bemutatását tervezi a Leapmotor, évente legalább egyet, és a C11 és C16 néven bemutatott szabadidő-autók is jó eséllyel eljutnak az európai utakra.

Már csak egy jó ár kell hozzá, hogy a Stellantis támogatásával érkező kínai autó megvesse a lábát

olyan riválisok közt, mint a BYD, az MG és a Nio. Még az európai piac védelmére kitalált vámokra is van megoldása a Stellantisnak, bejelentették ugyanis, hogy a T03 gyártását hamarosan megkezdik Tychyben, ahol a Fiat kisautói készülnek. 2026-ra pedig már több mint 500 kereskedésben kínálnák a kínai Leapmotor autóit Európa-szerte.

Ez is érdekelhet:

Kínai elektromos autót hoz Európába a Stellantis

Újabb márkát vesz fel a kínálatába a többek közt a Fiatot, Opelt és Peugeot-t is tömörítő Stellantis.

A Nio ezt az elektromos autót indítja a Tesla ellen

Olcsóbbnak és takarékosabbnak ígérik a Tesla Model Y-nál.

Máris itt az MG szabadidő-autójának második generációja

Csak nekünk tűnik gyorsnak az MG HS modellváltása, valójában már itt volt az ideje.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

Olyan bravúrosan tért vissza Cunoda, hogy rögtön felgyújtotta Vettel világbajnok Red Bullját

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
16% 1-3 éve
25% 4-7 éve
13% 8-10 éve
40% +10 éve