Elég volt csak a korábbi csapatának a honlapjára elmenni, hogy kiderüljön, nem igaz a hétszeres világbajnok állítása.

Mérnökeitől lehet tudni, hogy a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton nemcsak a pályán teszi oda magát, hanem a pályán kívüli, a Forma–1-es autó technikai oldalát érintő munkálatokból is szereti kivenni a részét. A brit ezzel kapcsolatban a CNA Luxurynak a TeamViewer által szervezett találkozón mondott egy olyat még október vége felé, hogy a McLarennél töltött évei alatt tervezett egy alkatrészt az autóhoz, amit aztán minden csapat lemásolt:

Valójában sokan nem tudják, de a McLarennél újraterveztem a kormánykereket. Amikor a Mercedeshez igazoltam, ott is ugyanezt tettem, a többi csapat pedig lemásolta. A régi kormányok kör alakúak voltak, most pedig azt láthatod, hogy van egy teteje, két oldalt pedig fogantyúk találhatók, amelyek alul nem csatlakoznak össze. Szerzői jogokkal kellett volna ellátnom. Erre igazán büszke vagyok

– Hamilton erről beszélt:

Ugyanakkor nem kellett az internet sötét bugyráig eljutni – elég volt csak a McLaren honlapjára elmenni –, hogy kiderüljön, ez nem teljesen így van. Ugyanis már Mika Häkkinen is ilyesmi kormánykereket használt a McLarennél az 1999-es, zsinórban második világbajnoki címét hozó idényben – a következő képen bal oldalon Häkkinen 1999-ben használt kormánykereke látható, a jobb oldalon pedig Hamilton 2008-as kormánykereke:

(Forrás: planetf1.com, McLaren, fotó: McLaren, Getty Images)

Ez is érdekelhet:

A pontlevonásoknál is súlyosabb büntetésre számíthat a Red Bull

Úgy tűnik, van félnivalója a Red Bullnak a Forma–1 korábbi atyaúristene szerint.

Fernando Alonso megnevezte legkeményebb ellenfelét

Fernando Alonso választása egyáltalán nem meglepő.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tömény elegancia ez az 1991-es Honda Legend Coupe

További cikkeink a témában