A Lincoln neve Európában sem ismeretlen, még ha hivatalosan nem is lehet kapni nálunk a Ford prémiummárkáját. Az amerikai gyártó most bemutatta a legkisebb modelljének új generációját, a Kuga alapjára épülő Corsairt.

A Navigatorról mindenki tudja, hogy a Lincoln hatalmas terepjárója, és a Ford éppen megújulóban lévő prémiummárkája nemrég bemutatta a kisebb változatát Aviator néven.

A Lincoln Aviator példát mutat az amerikai luxusterepjáróra

Szimfonikus zenekar játszotta fel a figyelmeztető hangjait.

Most pedig elkészítette ugyanazt egy mérettel kisebben: az új Corsair a szintén most érkező vadonatúj Ford Kuga alapjára épül, de annál elegánsabb formájú lett.

A kompaktabb mérete ellenére a Lincoln Corsair kényelmes és tágas autónak ígérkezik, a gyáriak például kiemelik, hogy

a hátsó lábtér nagyobb, mint a feljebb sorolt Mercedes-Benz GLS-ben és a Tesla Model X-ben.

Az utasteret gondos hangszigetelés, 14 hangszórós Revel hifi és fedélzeti wifi teszi kellemesebbé.

A motorkínálata ígéretesen hangzik, hiszen már az alapmodellt is kétliteres, 250 lóerős benzinmotorral szerelik,

és ott van még a Mustangból ismert 2,3 literes, turbós négyhengeres 280 lóerővel, mindkét motor esetén nyolcfokozatú automata váltóval. A Kugához hasonlóan később konnektorról tölthető hibrid is lesz belőle.

Sajnáljuk, hogy a Lincoln nem elérhető az európai kereskedésekben, hiszen a Corsair olyan típusok stílusos alternatívája lehetne, mint az Audi Q5, a BMW X3, a Mercedes-Benz GLC, a Lexus NX vagy éppen a Volvo XC60.

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ráhúzta egy taxis a kormányt egy bringásra az Alagút bejáratánál, aztán a kijáratnál kiszállt és elé állt

Ezt a Ferrarit igazán megcsúfították, hogy extrém körülmények között is lehessen versenyezni vele

Gyorsabb lett, mégis kevesebbet fogyaszt – kipróbáltuk a megújult Lexus UX-et

További cikkeink a témában