Rossz pletykák szerint Pastor Maldonado csakis a PDVSA venezuelai olajvállalat 27 milliós támogatásának köszönheti, hogy a Lotusnál versenyezhet, még rosszabb pletykák szerint még bizonyos előjogokat is élvez a brit istállónál.

Az tudott, hogy a Lotus veszteségének jelentős csökkenése a PDVSA juttatásainak köszönhető, ám a csapat vezérigazgatóját, Matthew Cartert ez nem igazán érdekli, ha arról van szó, hogy a jobb vagy a pénzt hozó versenyző üljön az autójába:

„A PDVSA a Forma–1 egyik legnagyobb szponzora. Jelentős összeggel járulnak hozzá a költségvetésünkhöz, és nem szeretnénk, ha ez a jövőben megváltozna. De egyik versenyzőnk sincs olyan helyzetben, hogy ne lehetne őt kirúgni. Pilótáink éppen annyira jók, mint amilyen eredményeket elérnek egy-egy versenyen. Pastornak a pályán kell bizonyítania.”

Maldonado 2014-ben szerződött a Lotushoz, azóta 23 futamon csak egyszer sikerült neki a pontszerzés, és csak ötször tudta legyőzni csapattársát az időmérőkön.

„Pastor jó pilóta, pontosan tudjuk, mire képes a pályán kívül vagy a szimulátorban. De azt ő is belátja, hogy az időmérőkön javítania kell.”

Arra nagyon kíváncsiak vagyunk, hogy a venezuelai olajvállalat akkor is támogatja-e majd a Lotust, ha már kirúgták Maldonadót.

Az megvan, hogy a Red Bull kiszáll az F1-ből, ha nem jön az Audi?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés