2012-ben mutatták be a McLaren P1-est, mely a Ferrari LaFerrarival és a Porsche 918 Spyderrel megmutatta, hogy a hibrid autók nem kizárólag takarékosságra fejlesztett dobozok lehetnek, hanem kihegyezett szupersportautók is. A 375 legyártott P1-es közül ez a Pacific Blue árnyalatú az egyik legkülönlegesebb.

Sokan ragaszkodnak a visszafogott színekhez még a sportautók esetében is, mások pedig a tradíciókhoz hűek és a Ferrarit is kizárólag pirosban tudják elképzelni. Ezt a 2014-es McLaren P1-est azonban igazán merész árnyalatban rendelték meg, ami miatt mostanra az egyik legkülönlegesebb és legértékesebb mind közül.

Egész pontosan 33 548 angol fontba került a McLaren Special Operations, tehát a márka egyedi kívánságokkal foglalkozó részlegének Pacific Blue árnyalata.

Ez a fantasztikus szín nagyon hasonlít a TVR-ek színváltós fényezésére vagy éppen az R34-es Nissan Skyline GT-R-eken népszerű Midnight Purple nevű lilához. A McLaren kékje is ehhez hasonlóan játszik a fénnyel, aminek függvényében egyes helyeken kék, máskor pedig lila vagy aranyló árnyalatokat vesz fel.

Mintha nem is lenne két egyforma napja, minden pillanatban és szögben új arcát mutatja ezzel a McLaren P1-es, melynek formaterve olyan, mintha egyenesen a szélcsatorna rajzolta volna. Visszatérő motívuma a bumeráng forma, ami a márka logójában is látható, de elmaradhatatlan a pillangószárny szerűen felfelé nyíló ajtó és az aktív hátsó szárny.

3,8 literes, V8-as motorját két turbófeltöltő hergeli, így a teljesítménye közel 730 lóerő és 720 Nm nyomatéka van. Ehhez jön még a hibrid rendszer ereje.

Villanymotorja 177 lóerős és 260 Nm nyomatékú, az energiát pedig egy 4,7 kWh-s lítiumion akkumulátorból kapja. A rendszerteljesítmény 900 lóerő feletti, maximális nyomatéka 900 Nm. A McLaren P1 2,8 másodperc alatt gyorsul 100-ra és 16,5 másodperc alatt átlépi a 300 km/órás sebességet is.

Ezt a 3000 mérföldet futott autót Londonban vásárolták és igazán bőkezűen bántak vele, összesen nagyjából 73 ezer angol font értékben vásároltak hozzá opciós tételeket. Ez valószínűleg egy megtérülő befektetés lesz.

Ez is érdekelhet:

Csodás tárlatot szerveztek McLaren F1-ekből

Harminc éve jelent meg a korának leggyorsabb szupersportautója, és ebből az alkalomból összegyűjtötték a McLaren F1 legérdekesebb változatait.

Már most ritka kincs ez a különleges McLaren 650S

Szürke, de nem unalmas ez a McLaren 650S.

Jól áll a Mercedes SLR McLarennek az éjszakai Miami

1999-ben mutatta be a Mercedes a Vision SLR tanulmányautót, pár évvel később aztán a McLarennel együttműködve megszületett az SLR kupé.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Guruló korlenyomat ez az öreg Peugeot lakóautó

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés