Top hármas csapatnál köthet ki a mexikói.

Sergio Pérez nem jött ki jól abból, hogy a jövőre Aston Martinná alakuló Racing Point leigazolta a négyszeres világbajnok Sebastian Vettelt, a mexikóinak így egy évvel szerződése lejárta előtt, azaz már az idény végén el kell hagyni a csapatot, amelynél 2014 óta szerepel (a Force Indiát is beleszámoljuk, hiszen az volt az RP elődje).

Hamilton sem tudott elmenni szó nélkül Vettel átigazolása mellett

A hatszoros világbajnoknak is megvan a véleménye a tegnapi slágerhírről.

A 30 éves pilótának jelenleg nincs csapat, ami biztos, hogy ő maga szeretne az F1-ben maradni. Az Alfa Romeo és a Haas reális opció lehet számára, illetve ha hinni lehet a sajtóhíreknek, akkor akár még egy top hármas csapatnál is kiköthet. Egy spanyol tévécsatorna, a Movistar ugyanis úgy tudja, hogy

a Red Bull élénken érdeklődik Pérez iránt, akit Alexander Albon utódjaként szeretnének alkalmazni, állítólag Chris Horner csapatfőnök fel is vette már a kapcsolatot vele

– az istálló tanácsadója, Helmut Marko szerint ugyanakkor ez semmit sem jelent.

A 10 éves F1-tapasztalattal rendelkező mexikóival nem járna rosszul az RB, ami egy stabil pontszerzőt és hátvédet lát Pérezben, ami nagyon kéne a csapat, illetve Max Verstappen világbajnoki címéhez.

Ha összejönne az üzlet, akkor azzal a mexikói talán még jobban is járna, mintha az Aston Marintinnál maradt volna, vagy ha az Alfa Romeo/Haas színeiben versenyezne 2021-ben.

Eközben...

"Ez rohadt okos lépés volt Vettel részéről"

Vajon újra felfelé fog ívelni a most 33 éves Vettel pályafutása?

(Forrás: planetf1.com, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ha a szöges gumi túl átlagos, a körfűrészlap lehet a megoldás

Meg is találták Max Verstappen utódját?

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
21% 4-7 éve
12% 8-10 éve
43% +10 éve
Kvíz: mennyit tudsz a pizzákról?
Hirdetés