Három évvel a bemutatása után elindult az orosz nemzeti luxusautó, az Aurus Senat sorozatgyártása, egyelőre csak kisebb sorozatban.

Vlagyimir Putyin vágya volt egy saját fejlesztésű luxusautó, és az orosz elnök már 2018-ban az Aurus egyik első példányával érkezett a beavatására, a kabrióváltozatot pedig a katonai parádékon használják.

Putyin már az új V12-es limuzinjában gördült be a beavatására

Saját fejlesztés, de a Google képkeresője szerint egy Rolls-Royce.

Nem sokkal később a polgári változat is bemutatkozott, a sorozatgyártása azonban csak most indult el a tatárföldi Jelabuga városában.

Az első autókat még kézzel szerelték össze az autóipari kutatóintézet műhelyében, a május végén felavatott gyárból pedig már 5000 luxusautó kerülhet ki évente.

A teljes kapacitásnak csak egy részét jelenti a Senat, amiből jövőre már 600 példányt gyártanának,

a többi a hamarosan érkező, Komendant névre keresztelt SUV teszi ki.

A Senat technikáját nem aprózták el, a motorja 4,4 literes biturbó V8-as,

a váltója kilencfokozatú automata, és a hibrid rendszernek egy 63 lóerős villanymotor is a része, a kombinált teljesítmény 598 lóerő. Később plug-in hibrid modell is lesz, a gyártás indításakor pedig a hidrogén-üzemanyagcellás változat prototípusát is leleplezték.

Az S600 névre keresztelt változat a gyári adatok szerint 5 másodperc alatt gyorsul százra és 250 km/óránál korlátozott a végsebessége, a 20 centis hasmagasságát az orosz utakhoz méretezték. Az alapára 18 millió rubel, ami 70 millió forintnak felel meg,

az elsőként gyártott széria 22 millió rubelbe, azaz több mint 85 millió forintba kerül majd.

Ez is érdekelhet:

A nyugati márkák is elfogadnák az új Lada Niva reklámfilmjét

Profi klip készült az orosz terepjáróról.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ferrari F40-nel vette be a tokiói éjszakát Lewis Hamilton

Toyota RAV4-vezetés – A bizalom ára

108 méteres szintkülönbséggel és sci-fi-látvánnyal épül az új szaúdi pálya, amin majd 20 emelet magasan száguldanak az F1-autók

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
11% Igen, tetszett.
25% Igen, de csalódás volt.
23% Még nem, de megnézem.
41% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megmutatjuk, milyen egy Audival bejárni a Dolomitok legszebb vidékeit!
Hirdetés