Az Espace jelenleg a Renault csúcsmodellje, családi egyterűből elegáns crossover lett, ami most megújult, hogy még nagyobb kényelemben utazhass vele.

1984-ben az egyik első egyterű volt az Espace, aminek az eddigi öt generációjából a Renault több mint 1,3 millió példányt adott el. Persze manapság már nincs kereslet az egyterű autókra, a crossoverek a divatosak, ezért az ötödik széria is az lett. Most pedig itt volt az ideje a megújulásnak, amivel high-tech funkciókat kapott az autó.

A külső egyik érdekessége a LED-es mátrixfényszóró, ami elsőként jelenik meg a Renault-nál, és kitakarja a szembejövő és előtted haladó autókat, hogy állandóan távolsági fénnyel, éjszaka is nappali világosságban autózhass.

Az utastér is megtartotta a berendezését, például a középső konzolra tett elegáns váltókart, de az idejétmúlt részeket kicserélték.

középen pedig új a 9,3 colos, álló formátumú érintőképernyő, ami a Clio és Captur után került be.

A Renault kisautóiból jön a Highway & Traffic Jam Compation névre keresztelt funkció is, ami

A kormánykereket persze még fogni kell közben, de lényegében 2-es szintű önvezetésre képes már az Espace is.

Az Espace már csak automata lehet, és a motorjait sem méretezték alul.

A benzines az Alpine sportkocsijából ismerős 1,8 literes, turbós négyhengeres 225 lóerővel és hétfokozatú duplakuplungos váltóval, a dízel pedig kétliteres, és 160 vagy 200 lóerős lehet, amihez hatsebességes automatizált váltót adnak.

Ez is érdekelhet:

Elindult a Rakéta, a Player jövőmagazinja!

November elején startolt el új magazinunk, a Raketa.hu, melyben veletek együtt keressük a válaszokat az előttünk álló évek nagy kérdéseire.

Kiemelten foglalkozunk az autózás/közlekedés forradalmával, az okos otthonokkal, a klímakérdéssel, megújuló energiával, a legizgalmasabb, éppen zajló társadalmi változásokkal és rengeteg termékkel és szolgáltatással, ami pillanatokon belül ránk töri az ajtót.

Kövesd be a Rakéta Facebook oldalát, hogy biztosan ne maradj le a jövőről!

Legfrissebb

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon