Cukorkavörös színe és ehhez az extravagáns árnyalathoz passzoló utastere miatt egy sötét mélygarázsban is feltűnő a Mercedes-Benz SL 73 AMG, ami mellett bizonyára rengetegen mentek el úgy, hogy szívesen kiszabadítanák abból a ketrecből, amiben porosodik. Nos, a Mercedesek pazar felújításával foglalkozó Mechatronik mesterei meg is tették.

1989 márciusában mutatták be a Mercedes-Benz SL-t, mely a hagyományokat folytatva nem sportautó, hanem egy nyitott tetős élvezeti cikk, amiben könnyű élvezni a napsütést és a hathengeres motort. Vagy a nyolchengereset, vagy a tizenkettőt, ha semmi nem elég. Az R129-es kódú Mercedes SL korai darabjai mostanra veteránkorba értek, de a csúcsot jelentő SL 73 AMG már régóta a legfinomabb falat mind közül. Éppen egy ilyet mentettek ki tizenhét év után egy mélygarázsból.

Bruno Sacco egyik legszebb és legharmonikusabb formaterve a Mercedes-Benz SL, mely a W124 rövidített padlólemezére épül és a brémai gyárban készült. 1990-ben végül a 391 ponttal a Citroën XM nyerte az európai Év Autója díjat, de a második helyen az R129-es végzett (215 pont), a dobogó harmadik fokára pedig a Ford Fiesta állt (214 pont). 1988 májusában indították be a gyártását és egészen 2001-ig húzta, tizenhárom év alatt pedig több mint 213 példány készült belőle.

Sportkupéból luxuskabrió

1954-ben még sirályszárnyas ajtókkal, fényűzően hozta el az utakra a versenyek világát a 300 SL, de a Mercedesnél hamar rájöttek, hogy egy kényelmesebben használható kabrióra nagyobb igény van, ezért 1956-ban megjelent a 300 SL Roadster. Innentől fogva pedig sokkal inkább ez az SL karaktere, mint a sportos kupé.

Érdekes időszak volt a Mercedes és az AMG életében a millennium előtti néhány év, hiszen az egykori tuningcégben többségi részesedést szerzett az akkor még Daimler Chrysler AG-nak nevezett vállalat. Ez a sokáig szunnyadó SL 73 is éppen ebből a korszakból származik, egész pontosan az autót 1999. július 28-án szállítottak át az AMG-hez átalakításra.

Rengeteg különböző Mercedes SL van, de az SL 73 AMG mind közül a legritkább kincs.

1991-ben lett elérhető az első AMG tuningos SL, ez volt az 500 SL AMG, majd két évvel később megjelent az SL 60 AMG, melynek 6,0 literes, V8-as motorja 380 lóerős és 5,4 másodperc alatt gyorsul 100 km/órás sebességre a nyitható tetős autó. Néhány évvel később már SL 72 AMG-t is lehetett kapni tizenkét hengeres motorral és 510 lóerővel.

1997-ben emelték a tétet az SL 73 AMG-vel, aminek 7,3 literes, szívó V12-es motorja 525 lóerőt ad le 5500-as fordulaton és hegyeket mozgató 750 Nm nyomatéka van 4000-nél. Ezzel az SL már 4,5 másodperc alatt gyorsul 100-ra és 320 km/óra feletti a végsebessége. Ennek az M120-as kórú motornak az alapjait használta Horacio Pagani is a Zonda szupersportautóhoz.

Nem is volna igazi legenda, ha nem kapcsolódna hozzá egy érdekes történet. Ennek nyomán a Mercedes-Benz SL 73 AMG nem szerepelt a katalógusokban vagy az árlistán, de aki a legtöbbet és a legjobbat akarta, az pontosan tudta, hogyan juthat hozzá. Ezek az autók AMG Styling csomaggal felszerelt SL 600-asként gurultak le a brémai gyártószalagról, majd Affalterbachba szállították őket a végső átalakításra. Összesen nyolcvanöt darab SL 73 készült.

99 180 német márkás ára csak a kezdet volt, nem volt nehéz egészen 350 ezerig pumpálni a vételárat. Ezen az 1999-es autón is tökéletesen látszik, hogy első tulajdonosa nem sajnálta a pénzt. A küszöbön is olvasható Wolfgang Lanzendörfer neve, aki egyedüliként választotta hozzá az Amber Red Metallic színt. Utasterét fekete és piros bőrkárpit borítja, beleértve a műszerfalat is, melynek dekorbetétei pirosra színezett karbonból vannak.

2005-ben egy aukción vásárolta második tulajdonosa az SL 73 AMG-t, de sosem írták a nevére.

Ebből következik, hogy hivatalosan ennek a különleges Mercedesnek továbbra is egyetlen tulajdonosa volt, ezért aztán egy masszív összegért a Mechatronik megvásárolta az autót. A tizenhét év alatt garázsban állt, de nem sokat gondozták, ezért egy alapos mosásra és átfogó karbantartásra is szükség volt ahhoz, hogy újra használható legyen a V12-es SL.

Mindenek előtt endoszkóppal vizsgálták meg a motort és új gyertyákat illetve befecskendező rendszert kapott az SL 73. Kicserélték az üzemanyag szivattyút és minden szűrőt, az összes folyadékot, továbbá megtisztították a teljes rendszert. Az újrafényezett ötküllős felniken friss Michelin Pilot Sport 5 gumik feszülnek. Hosszú évek után pont olyan tökéletes lett a ritka Mercedes, amilyennek lennie kell.

Ez is érdekelhet:

Égig érő túlzás a Mercedes-Benz SL 65 AMG Black Series

Ez volt a Mercedes-Benz SL-ek csúcspontja.

Mintha új autó volna ez a Mercedes SL 500

2000-ben gyártották, de azóta egy percet sem öregedett.

Megismételhetetlen szépség – Pininfarina Mercedes Pagoda

Túl merésznek találták a Pagoda formatervét, ezért a Pininfarinát kérte fel a Mercedes a finomításra, ebből született ez az egyedi kupé SL.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Felnőttméretű játékautót alkotott a Toyota

Nem az a meglepő, ki vezeti az F1-es kereseti listát, hanem az összeg, amit kap

Eljött a retró villanyautó kora, és ez még csak a kezdet!

További cikkeink a témában
Ha ezek vannak otthon nálad, akkor igazi nőcsábász vagy – Avagy tárgyak, amitől izgalmas lesz egy randi otthon
Hirdetés