Félnek tőle, mint a tűztől.

Bár az előző szezon végén Fernando Alonso bejelentette visszavonulását, azonban rögtön hozzátette, hogy nem zárja ki a visszatérés lehetőségét, amennyiben versenyképes autóba ülhetne.

A kétszeres világbajnok spanyol ezzel lényegében azt mondta, hogy a Ferrari, a Red Bull vagy a Mercedes pilótájaként szállna be újra a száguldó cirkuszba.

A Ferrarit nem különösebben mozgatja a dolog, a Red Bull pedig határozottan kijelentette, hogy nem kér a belőle, mondván: túl balhés – meg a múltban is volt egy kis szájkarate a két fél között –, és most a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff is megerősítette, hogy náluk továbbra sem téma Alonso:

„Nem akarjuk, hogy azok a bizonyos történések ismét bekövetkezzenek. Mindenki emlékszik, mi volt, amikor még 2007-ben Fernando és Lewis csapattársak voltak a McLarennél.”

Wolff erről beszélt:

(Forrás: motorsport.com, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Toyota RAV4-vezetés – A bizalom ára

108 méteres szintkülönbséggel és sci-fi-látvánnyal épül az új szaúdi pálya, amin majd 20 emelet magasan száguldanak az F1-autók

Igazán nagy és tényleg ízléstelen SUV-t keresel? Itt van!

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
7% Igen, tetszett.
29% Igen, de csalódás volt.
20% Még nem, de megnézem.
44% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés