Az idén a magyarországi kereskedésekbe is visszatérő MG már most is többféle elektromos autót gyárt, a legújabb pedig egy kompakt méretű ötajtós lesz, ami minden téren a Volkswagen ID.3 kihívója lehet.

Európa több országában már kapható, és idén Magyarországon is újra elkezdődik az MG forgalmazása. A kínai háttérrel felélesztett brit márka ígéretes kínálattal vág neki az új korszakának, a palettáján benzines, plug-in hibrid és tisztán elektromos modelleket is találunk. Igazi érdekesség lesz az MG5 Electric, a piac egyetlen kompakt elektromos kombija, most pedig bemutatták azt az autót, ami ennél is több vevőnek lehet érdekes.

Az új MG4 Electric egy kompakt méretű ötajtós elektromos autó, amivel sokak érdeklődését felkeltheti a feltörekvő márka.

4,29 méteres hosszával, 1,84 méteres szélességével és 1,5 méteres magasságával, valamint a tágas utasteret ígérő 2,71 méteres tengelytávjával körülbelül akkora, mint a legnagyobb riválisának tekinthető Volkswagen ID.3, és a műszaki tartalma is a német elektromos autóéhoz hasonló.

Az alapokat az MG moduláris padlólemeze adja, amit eleve elektromos autókhoz fejlesztett ki a kínai SAIC, erre többféle változatban készül az MG4 Electric. Az alapmodellben 170 lóerős elektromotor hajtja a hátsó kerekeket, az 51 kilowattórás akkumulátorral 350 kilométer a hatótáv,

a csúcsmodell 204 lóerős, amihez nagyobb, 64 kilowattórás akku jár, 450 kilométerre növelt hatótávval.

A töltési lehetőségeket, a feltöltés sebességét egyelőre nem árulta el az MG, de annyit igen, hogy az egyik változata 8 másodperc alatt gyorsul százra, a végsebesség minden esetben 160 km/óránál korlátozott, és a későbbiekben kétmotoros, összkerekes változata is lesz az MG4 Electricnek. Az elektromos rendszer 400 voltos, ami eleve gyors töltést ígér, de

az MG szerint később 800 voltosra fejleszthető, ami tovább rövidíti a töltéshez szükséges időt.

A karosszéria dizájnja modern, divatos, főleg ebben a feltűnő színben, az elektromos autók közös jellemzőjével,

a hűtőmaszk helyett burkolt orr-résszel és a manapság divatos fénycsíkkal összekötött, bumerángformájú hátsó lámpákkal.

A műszerfal is megfelel a trendeknek a két színes képernyőjével és a forgótárcsás irányválasztójával, de azért néhány hagyományos kapcsolót is találunk az utastérben.

Az első képeket tehát megmutatták, a piaci forgalmazás 2022 utolsó negyedévében indul, már csak egy jó ár kell hozzá, hogy az MG4 Electric az európai piacon is a Volkswagen ID.3 és társai legnagyobb kihívója legyen. A prototípusok közben az utolsó teszteket futják az európai utakon, 120 ezer kilométert tesznek meg velük, hogy mindenben megfeleljenek az itteni vásárlók elég magas elvárásainak.

Elektromos kombi és roadster is lesz

Az MG kínálatát hamarosan ellepik az elektromos autók: a kompakt crossover ZS EV után érkezik az MG5 Electric kombi, és talán a márka csúcsmodellje, a Marvel R is kapható lesz nálunk. A most bemutatott MG4 Electric után is készül meglepetéssel a gyártó: az MG hagyományait felelevenítve egy dögös roadstert is felvesznek a választékba, immár tisztán elektromos hajtással, ami szintén egyedi ajánlat lesz a piacon.

Ez is érdekelhet:

És ezt olvastad már?
A Formula E-ben összejött, amire az F1-ben esélye sem volt: világbajnok lett Stoffel Vandoorne