A túraautó-világsorozat idei szezonjában az utolsó hétvége utolsó futamán védte meg bajnoki címét Michelisz Norbi. Az elejétől vezette a bajnokságot, de nem volt könnyű dolga, hogy harmadszor is felérjen a csúcsra.

Michelisz Norbi idén ott kezdte a túraautó-világsorozatot, ahol tavaly a bajnoki címmel abbahagyta, hiszen az elejétől fogva vezette a TCR World Tour pontversenyét. Mégsem volt egyszerű dolga, hiszen erős kihívók nehezítették a dolgát, amit mindennél jobban mutat, hogy a szezon utolsó hétvégéjén, ott is az utolsó futamon dőlt csak el a bajnoki cím sorsa.

Idén is Makaóban zárult a sorozat, ami kedvezett Norbinak, hiszen ezen az utcai pályán szerezte meg első túraautó-világbajnoki győzelmét 2010-ben, és tavaly is behúzott itt egy első helyet. Most az időmérőt és az első futamot is legnagyobb riválisa, Thed Björk nyerte meg Michelisz előtt, ezzel

Norbi előnye mindössze öt pontra olvadt a bajnokságban, a döntés az utolsó futamra maradt.

Mivel ez már Björk harmadik győzelme volt idén, ezért a pontegyenlőség is a javára döntött volna, Michelisz azonban kedvezőbb pozícióból indult, a fordított rajtrácson a hetedik helyről, míg svéd tizedikként rajtolt. Nagy eső miatt azonban nemcsak a rajtot, de az egész futamot elhalasztották, órákkal később rajtoltak csak el, és köröket mentek a biztonsági autó mögött.

Míg az élen eleinte a helyi versenyzők haladtak, Michelisz két csapattársával, Azconával és Girolamival sikeresen maga mögött tartotta Björköt. A Honda három versenyzője közben az egész mezőnyön átvágott, végül Dušan Borković nyerte meg a futamot két csapattársa, Guerrieri és Butti mögött, a legjobban azonban Michelisz Norbi örülhetett.

Michelisz Norbi az ötödik helyen ért célba, ezzel megszerezte a bajnoki címet a túraautó-világsorozatban, 2019 és 2023 után már harmadik alkalommal. A Hyundai magyar versenyzője 323 pontot gyűjtött, második lett Thed Björk 312 ponttal, míg a harmadik helyre feljött Mikel Azcona 295 ponttal, négy ponttal Esteban Guerrieri elé.

Ez is érdekelhet:

Michelisz Norbi versenyautójának utcai változata még dögösebb lett

Csak sajnálhatjuk, hogy nálunk nem kapható a Hyundai Elantra N.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Csodás szupersportautó az Aston Martin Valhalla

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

Amikor a világ legnagyobb autóversenyzői a Népligetben nyomták

További cikkeink a témában