Szaúd-Arábia után ismét egy ijesztő balesetet úszott meg egy karcolás nélkül a kis Schumacher.

A hétvégi, Sergio Pérez győzelmét hozó Monacói Nagydíjon volt minden, ami ahhoz kell, hogy káoszfutamnak lehessen nevezni a monte-carlói versenyt: rossz időjárási viszonyok, késve kezdés, kettétört autó, piros zászló, nem lefutott körök.

Káoszfutamon nyerte meg a Monacói Nagydíjat Pérez

Volt itt minden, késve kezdés, kettétört autó és nem lefutott körök.

Az ominózus autótörést Mick Schumacher hozta össze, a Haas fiatal német pilótája brutálisnak tűnő balesetet szenvedett a futam 27. körében, szerencsére ő azonban karcolás nélkül megúszta az esetet, az autó viszont nem, kettétört (a Szaúd-arábiai Nagydíj időmérőjén látottakhoz hasonlóan):

Közvetlenül a baleset után Schumacher rádióüzenetben tudatta csapatával, hogy vele minden rendben van és fogalma sincs, mi történhetett, vagyis hogy mi okozhatta a kicsúszást. A leintést után azonban visszanézte a felvételeket, és arra jutott, hogy

„nagyon furcsa volt. Abból, amit a videón láttam, úgy tűnt, hogy 10 centivel szélesre futottam, aminek következtében az első kerekem vizes részre került, az autó hátulja pedig megindult. Próbáltam korrigálni, ezért csúsztam a szalagkorlátba. Nagyon sajnálatos és bosszantó ez az egész”.

A kár hatalmas, és bár a csapatok mindig félretesznek egy bizonyos összeget az ilyen esetekre, a (tavaly bevezetett) költségvetési sapka azért elég szűk mozgásteret ad az istállóknak, főleg úgy, hogy a Haasnak már volt egy nagyobb kiadása Schumacher szaúd-arábiai autótörése miatt.

(Forrás: motorsport.com, fotó: Formula–1)

Ez is érdekelhet:

Hamilton kiborult a Mercedesre

Az biztos, hogy a Mercedes idei szezonra szánt autója nem úgy sikerült, ahogy azt várták.

Belső vizsgálat indult a Ferrarinál a monacói fiaskó miatt

A Ferrari csapatfőnöke elismeri, hogy hibáztak a Monacói Nagydíjon, meg is nézik, hol csúszott el a dolog.

Szakíthat az F1 és az FIA, megszűnhet az F1

Nem túlzás azt állítani, hogy megszokhatatlan lenne, ha az autósport királykategóriáját nem Forma–1 néven látnánk.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ráhúzta egy taxis a kormányt egy bringásra az Alagút bejáratánál, aztán a kijáratnál kiszállt és elé állt

Ezt a Ferrarit igazán megcsúfították, hogy extrém körülmények között is lehessen versenyezni vele

Gyorsabb lett, mégis kevesebbet fogyaszt – kipróbáltuk a megújult Lexus UX-et

További cikkeink a témában