Lendületben van a MINI, hiszen hamarosan a kínálatának két legfontosabb tagját is vadonatúj modellel váltja le. Az új Cooper és Countryman bemutatója még várat magára, de néhány menő részletét már megmutatták a két autónak.

Hamarosan teljesen megújítja a kínálatát a MINI. A választék alapját adó három- és ötajtós modellek Cooper néven kapnak utódot, és érkezik a Countryman harmadik generációja is, ami nagyobb és jobb is lesz az elődjénél. A két modellről álcázott képeket mutatott már a gyártó, most pedig a leleplezés előtt egy kicsit beleshettünk a lepel alá.

A márka új stíluselemeit Oliver Heilmer, a MINI vezető formatervezője mutatta meg, akivel beszélgethettünk is az előző Cooper SE bemutatóján. A dizájn új jelszava a Charismatic Simplicity, azaz a karizmatikus egyszerűség lesz, amivel

azt sugallják, hogy egyszerű, letisztult vonalakból alkotnak majd karakteres megjelenést.

Az autókat hivatalosan még nem mutatták be, de néhány részletet már most megnézhetsz, például elég menő aerodinamikus könnyűfém kerekeket, újrahasznosított anyagokból készült üléshuzatokat és stílusos, minőségi kormánykereket kapnak majd az új MINI-modellek. A műszerfal közepére pedig 9,4 col átmérőjű OLED érintőkijelző kerül.

Az új Cooperből nem marad el a tisztán elektromos hajtású változat, sőt, kétféle teljesítményű is lesz belőle, és a Countryman is készül majd villamosított kivitelben. A háromajtós mellett ötajtós Cooper is várható, és egy éven belül megismerhetjük a kompakt méretű elektromos crossover, a Cooper és a Countryman közé érkező Aceman szériaváltozatát is.

Ez is érdekelhet:

Nehéz lesz választani az új elektromos MINI kétféle változata közül

A kisebb tömeget vagy a nagyobb hatótávot választanád?

Elektromos változata is lesz az új, nagyobb MINI Countrymannek

A bemutatójához közelebb újabb részleteket is elárultak a Countryman harmadik generációjáról.

Digitális kutya költözik a jövő MINI-jeibe

Spike, a virtuális asszisztens.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ha a szöges gumi túl átlagos, a körfűrészlap lehet a megoldás

Meg is találták Max Verstappen utódját?

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
12% 8-10 éve
44% +10 éve
Filmek, amiket egy pillantásból felismerünk – Vagy mégsem?
Hirdetés