Hamarosan a legkisebbtől a legnagyobbig minden MINI modell megújul, a modern beltér pedig egészen új digitális élményt kínál majd egy virtuális asszisztenssel, mely kedves angol bulldog formájában jelenik majd meg a kör alakú kijelzőn. Köszönj szépen Spike-nak!

Nagyon jól mutatja a világ változását, hogy a MINI új központi kijelzőjét is tartalmazó Aceman szabadidő-autó koncepciója egy szórakoztatóelektronikai kiállításon is bemutatkozott, most pedig először a kínai Auto Shanghai vásáron láthatja a közönség a jövő MINI-jeinek virtuális asszisztensét.

Spike egy végtelenül kedves angol bulldog, aki már 2001-től szorosan kapcsolódik a márkához, most pedig átviszik a digitális térbe.

Korábban plüssállatként és más formákban jelent meg a MINI kabalaállata, most pedig az autó és ember közötti szorosabb kapcsolat megteremtéséért és persze, asszisztensként jelenik meg a fedélzeti rendszerben.

Kör alakú OLED kijelző adja majd az új generációs MINI-k műszerfalának központi elemét, melyről az autó legtöbb funkciója vezérelhető lesz. Az online kapcsolatos rendszer számtalan újdonsággal bővül majd, melyek között Spike segít majd megtalálni az alkalomhoz illőt.

Ez az idő egyre közelebb van, hiszen a klasszikus, háromajtós MINI-t hamarosan bemutatják, utána pedig az új Countryman következik.

Ez is érdekelhet:

Játékkal lehet majd elütni a töltési időt az elektromos BMW-kben

Ezzel ütheted majd el az időt, amíg a töltőn lóg az elektromos autó.

Még egyszerűbb lesz használni a BMW megújult iDrive-ját

Az okostelefonokról ismerős logika alapján tervezték a rendszert.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ezzel a rejtett beállítással felgyorsíthatod az androidos telefonod

További cikkeink a témában