Hamarosan bemutatkozik a Countryman harmadik generációja, és ennek előzeteseként néhány részletet elárult a MINI a most először tisztán elektromos, de ezen kívül még benzines motorral is érkező szabadidő-autójáról.

Az első négy méternél hosszabb MINI volt a 2010-ben bemutatott Countryman, amit sokoldalúsága tett népszerűvé, és ezt folytatta a 2017-ben megjelent második generáció, ami a MINI történetében elsőként plug-in hibrid hajtással is kapható. A harmadik széria idén érkezik, és azt már elárulták róla, hogy a BMW lipcsei gyárában készül majd, most pedig újabb részleteket is megosztottak az egyelőre még csak álcával látható autóról.

A Countrymant beharangozó koncepció 2008-ból, valamint az első és a jelenlegi generáció:

Az új Countryman arra a műszaki alapra épül, mint a BMW X1, de ahhoz képest még sportosabbra hangolják. A méretei tovább nőnek, a hossza 13 centivel 4,43 méteresre, a magassága hat centivel 1,61 méteresre bővül, ezért maradhat hely a kínálatban a később bemutatkozó kompakt crossover, az Aceman számára.

A MINI szerint továbbra is a Countryman lesz a legtágasabb, legjobban variálható, ezért a legpraktikusabb autója.
Most először tisztán elektromos változatban is kapható lesz a Countryman, méghozzá kétféle változatban.

A Countryman E első kerekeit 191 lóerős elektromotor hajtja, a Countryman SE ALL4-ban a hátsó kerekekhez is került elektromotor, ezzel a teljesítménye 313 lóerő. Az akkumulátor a BMW iX1-ben is látott 64,7 kilowattórás csomag, amivel a hatótávolság 450 kilométer körül alakul, tölteni akár 130 kilowattal is lehet majd.

Belső teréről még nem mutattak képeket, de úgy tudni, hogy a MINI jellegzetességének számító kör alakú középső képernyő keret nélküli változatban emelkedik ki a középkonzolról, új formában megmaradnak a karakteres billenőkapcsolók is, hagyományos értelemben vett műszeregysége azonban nem lesz, ennek helyét a head-up display veheti át. Az új Countryman bemutatójára már nem kell sokat várni, az őszi müncheni autószalonon leplezik majd le.

Ez is érdekelhet:

Nagyobb és erősebb lesz az új MINI Countryman

Még az idén megjelenik, és az első német gyártású MINI lesz az új Countryman.

Az Aceman lesz a MINI következő elektromos autója

Az ötajtós MINI helyére érkezhet, és a márka jövőjét is megmutatja a Countryman kistestvére.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Az Asus dobja piacra elsőként az AI-laptopok új generációját

Szaftos húsokért, bomba jó sörökért és lazán elegáns hangulatért ide kell beülnöd

Van benne feszültség! – megnéztük a vadonatúj Kia EV3-at

További cikkeink a témában