Hamarosan bemutatja a Countryman harmadik generációját a MINI, és ahogyan megszoktuk, megosztották az álcázott prototípus képeit az elődjénél nagyobbnak és erősebbnek ígérkező autóról.

2010-ben jelent meg a MINI első szabadidő-autója, és már a 2017-ben bemutatott második generáció pályafutása is a végéhez közeledik. Az angol márka még az idén leleplezi a vadonatúj Countrymant, és a szokása szerint ennek előzeteseként mutatott egy pár képet az álcázott prototípusokról, ami mellé néhány információt is megosztott.

A Countrymant beharangozó koncepció 2008-ból, valamint az első és a jelenlegi generáció:

A Countryman eddig Hollandiában készült, de az új generáció a BMW lipcsei gyárából kerül majd ki,

ahonnan az 1-es sorozat, valamint a 2-es Gran Coupé és Active Tourer is, amivel közös alapokra épül. Az új Countryman valamivel nagyobb lesz a 4,31 méteres elődjénél, hogy helyet hagyjon a kínálatba hamarosan érkező, kompakt méretű Aceman számára.

A belsőégésű motorral szerelt modellek mellett az új Countryman most először tisztán elektromos hajtású változatban is kapható lesz, a 313 lóerős BMW iX1 testvérmodelljeként. Plug-in hibrid már az elődjéből is volt, az újdonság pedig megkaphatja a BMW X1-ben és 2-es Active Tourerben látott erősebb rendszert, 245 és 326 lóerős változatban.

Ez is érdekelhet:

Hamarosan véget érhet a MINI Clubman pályafutása

A jópofa szekrényajtós kombi helyett valami mást kínál majd a MINI.

Mégis lesz elektromos MINI Cabrio, de aligha kaphatod meg

Gyártásba adja a MINI az elektromos kabriót, de szerencsésnek kell lenni, hogy megkapd.

Az Aceman lesz a MINI következő elektromos autója

Az ötajtós MINI helyére érkezhet, és a márka jövőjét is megmutatja a Countryman kistestvére.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Koktélozás feszengés nélkül: ilyen Budapest legújabb komfort bárja

A Xiaomival könnyebb az ünnepi készülődés

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
34% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
66% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Öt pikáns ajándékötlet a barátnődnek, ha idén kicsit felforrósítanád a karácsonyt
Hirdetés