A Volvo középső szabadidő-terepjárója már négy éve a piacon van, ezért itt volt a ráncfelvarrás ideje, de az XC60-nak még egyáltalán nem voltak ráncai.

2009 óta az XC60 a Volvo legfontosabb típusa, mostanáig több mint 1,68 milliót adtak el belőle a világon. Csak 2020-ban több mint 200 ezer példány kelt el, amivel a svéd márka eladásainak csaknem harmadát adja. A második generációja 2017-ben jött ki, és négy évvel később itt a megújult, ráncfelvarrott változat.

A Volvo ezzel a sorozattal jutott el a tökéletesre csiszolt dizájnig, ezért szinte nem volt mit változtatni az XC60-ason.

Csak a részleteken igazítottak, eltérő a hűtőmaszk és a lökhárító, a plug-in hibrid változaton hátul elrejtették a kipufogóvéget, de nagyjából ennyi. Új színek és kerekek közül lehet választani, ahogyan egy modellfrissítésnél szokás.

Belül is csak részleteiben változott az XC60, amely az elektromos Polestar 2 és XC40 Recharge után

megkapja a Volvo új, androidos fedélzeti rendszerét Google Play áruházból letölthető alkalmazásokkal.

Szintén újdonság a bőrmentes kárpitozás, egy új szövetkárpit, és a vezetéstámogató asszisztens fejlettebb érzékelőrendszert kapott.

Ez is érdekelhet:

Különc, csak nem úgy és nem annyira – Volvo XC60 T8 Polestar Engineered-teszt

A Volvo közepes méretű szabadidő-autójának csúcsváltozatáról mindenféle hangsúllyal mondhatjuk, hogy érdekes.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ha az autósok egy nagy, sárga villamost se vesznek észre, akkor elég nagy a baj

El sem indultak, mégis elvéreztek: Kiderült a McLaren bizarr dupla kiesésének oka

„Ez tönkre fogja tenni az F1-et, vissza fog ütni rájuk” – kíméletlen mondatok Verstappentől a sanghaji kiesése után

A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.