2023 nyarán küldi útra a különböző álcafóliákba csomagolt e-3008-asokat a Peugeot, amikre aztán megosztásokkal vadászhatnak az emberek. A legszerencsésebbek pedig a kormány mögé is ülhetnek majd.

Semmit nem árult még el a Peugeot a hamarosan érkező e-3008-ról, de annyi már az álcázott autókon is látható, hogy az eddigi bakancs sziluett helyett vagy talán mellette egy lejtős tetővonalú (kupénak hívni szerintem istenkáromlás) verzió érkezik, mintha a 408-as ducibb kistestvére volna.

Igazán dögös a modern Peugeot-k formaterve, ez nem lesz másképp az e-3008-nál sem, de az utastér lesz az igazi újdonság.

Ebben az autóban mutatkozik be a Panoramic i-Cockpit, mely új szintre emeli a Peugeot belsőépítészeti megoldásait. A kis átmérőjű kormány felett ugyanis ezúttal egy középkonzolig nyújtózó, 21 colos érintőképernyő trónol majd, így összeolvad a műszeregység és a fedélzeti rendszer. Puha tapintású felületek ölelik körbe a vezetőt és az utast, a legfőbb funkciókhoz vezető gyorsgombok egy külön, szabadon konfigurálható kis képernyőn jelennek meg. Az irányválasztó pedig a kormány mellett található.

Műszaki adatokat továbbra sem közölt a Peugeot, csak annyi tudható, hogy többféle hajtást kínálnak majd hozzá, melyek közül a kétmotoros, összkerékhajtású lesz a csúcsmodell. Ígéreteik szerint az e-3008 legtakarékosabb változata egy feltöltéssel akár 700 kilométert is képes lesz megtenni.

Ez is érdekelhet:

Dögösebb lett a Peugeot 508-as

Még mindig öröm ránézni a Peugeot csúcsmodelljére.

Belülről már láthatjuk a vadonatúj Peugeot e-3008-at

A 3008 idén érkező új generációjához a Peugeot újragondolta az i-Cockpit műszerfalat.

Erősebb és takarékosabb lett a frissített Peugeot 208

Benzines és elektromos változat mellett mild hibrid Peugeot 208-as is jön a frissítéssel.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Csodás szupersportautó az Aston Martin Valhalla

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

Amikor a világ legnagyobb autóversenyzői a Népligetben nyomták

További cikkeink a témában