A lakóautókat sokan nagy és nehéz járműveknek tartják, de ebben a műfajban léteznek egészen kompakt méretű modellek is, és ezt a választékot bővíti a Peugeot és a Vanderer közös újdonsága.

A lakóautókat általában nagy furgonokból építik, de népszerű még az egy mérettel kisebb Ford Tourneo Custom Nugget, Mercedes Marco Polo vagy Volkswagen California is. Aki még ennél is kompaktabb járműre vágyik, amiben eltöltheti az éjszakát, egyre bővülő kínálatból választhat, és ebbe a kategóriába érkezik a Peugeot újdonsága.

A lakóautók építésével foglalkozó német Vanderer közreműködésével készült el a Peugeot e-Rifter lakóváltozata. Az alapokat a hosszabb, 4,75 méteres modell adta, két centi híján háromméteres tengelytávval, aminek már elég tágas az utastere.

A térérzetet növeli, hogy a nagyobb testvérekhez hasonlóan felhajtható sátortetőt is építettek rá, ami két további fekhelyet rejt.
A lakóteret ötletes modulokkal rendezték be, igény szerint rendelhetsz bele ágyat vagy konyhát.

A stílusos belső térben kényelmes ágyat alakítottak ki két főre, a nappal kanapévá alakítható bútor alatt pedig kihúzható konyhát helyeztek el főzőlappal és mosogatóval. Az autó körüli teret a karosszériához rögzíthető sátorral lehet tökéletesen kihasználni.

Ez is érdekelhet:

Bárhol érhet az éjszaka, ha ilyet vezetsz

Megnéztük a legújabb lakóbuszokat a frankfurti szalonon.

Otthonosabb és okosabb is lett a Volkswagen lakóautója

Máris vinnénk kirándulni az új Californiát.

Indulnánk is kempingezni a Volkswagen legújabb lakóautójával

Két személynek tökéletes a Caddy California.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Többször is előfordult már, hogy hárman harcolnak a vb-címért az utolsó futamon

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés