A tető nélküli szupersportautók táborát gazdagítja a Pininfarina újdonsága, a tisztán elektromos hajtású B95, amely technikáját a Battistától örökölte, de azzal szemben csupán tíz példányt építenek majd belőle.

A Pininfarina nemrég leplezte le a Pura Vision névre keresztelt tanulmányautóját, egy elektromos hajtású crossover előfutárát. De ne gondold, hogy a formatervező stúdióból lett autómárka felhagyott volna a szupersportautók gyártásával. A Battista után itt a következő, a B95, amely egészen limitált példányszámban készül majd.

A B95 nevében a barchetta a karosszéria felépítésére utal, a szám pedig azt jelenti, hogy 95 éves lesz a Pininfarina,

amikor az autó 2025-ben gyártásba kerül. A képeken talán nem látszik, de ez nem egy kompakt autó, 4,91 méter hosszú, és pár centivel szélesebb két méternél. A dizájnját pedig a Battista mellett már a Pura Vision is ihlette.

A szénszálas anyagból és alumíniumból készült, tető nélküli karosszéria alatt nagyrészt a Battista technikáját találjuk, azaz 1900 lóerőre és 2340 Nm nyomatékra képes elektromotorok hajtják, ezzel kevesebb mint két másodperc alatt gyorsul százra, és 300 km/óra a végsebessége.

A szélvédő nélküli autóban ez szó szerint levinné a fejed, úgyhogy nem árt egy bukósisak.

Mindehhez jókora akkumulátor kell, de a 120 kilowattórás telep 270 kilowattal is tölthető, így 25 perc alatt érhető el a 80 százalékos töltöttség. Az igényes anyagokkal borított belső teret minden vevő személyre szabhatja majd, akik nem lesznek sokan, ugyanis csak tíz példányt gyártanak.

A B95 több mint kétszer annyiba kerül, mint a Battista: 4,4 millió eurót kérnek érte.

Ez is érdekelhet:

Újat mutat a crossoverek közt a Pininfarina

A Pininfarina elektromos crossovere más, mint a többi.

Hihetetlenül gyors a Pininfarina Battista

Minden eddigi elektromos szupersportautónál is gyorsabb a Pininfarina Battista, ami döbbenetes számaival egészen új szintre emeli a gyártók közötti versengést.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tréner? Panzió? Kozmetika? Így lehet a kutyád még boldogabb, miközben a te életed is könnyebbé válhat

Ilyen MINI még nem volt, itt az elektromos Aceman

További cikkeink a témában
Egy illat azoknak, akik nem ismerik a félelmet – NOVELLISTA Unique Wood
Hirdetés