Hetven éve két privát csapat indult a Carrera Panamericana versenyen 550-es Porschékkal, melyeket 718 Cayman GT4 RS-ekkel idéznek meg a Laguna Secában rendezett Rennsport Reunion 7-en.

Mexikó útjain rendezték meg az 50-as években a Carrera Panamericana versenyt, melyet a korszak egyik legveszélyesebb eseményének tartottak. Könnyű kitalálni, hogy ezt az eseményt csak elszánt pilóták és megbízható autók voltak képesek teljesíteni. Nagyon jól mutatja az eredményeket, hogy a Porschék nevében a mai napig szerepel a Carrera, a Mercedes-AMG-k hűtőmaszkját pedig Panamericának hívják.

Gyönyörű a mexikói versenyt idéző 911 kabrió

1952-ben egy kék 356 kabrió indult a mexikói Carrera Panamericana versenyen, aminek hetvenedik évfordulójára készült el a versenygépet idéző 911-es.

Amelyik autó és pilóta ezen a versenyen nyerni tudott, az érthetően ott van az autózás történetének legnagyobbjai között, a Porsche pedig szeret megemlékezni ezekről, így a 356-ost idéző 911-es után most itt az 550-esre rímelő 718 Cayman GT4 RS. Ezúttal egy tökéletes párhuzam, hiszen a Cayman GT4 RS éppen olyan kőkemény középmotoros sportautó, mint amilyen az 550-es volt fénykorában.

1953-ban két ezüst autó indult privát csapatokkal a 3400 kilométeres versenyen, amiknek 152-es és 154-es rajtszáma sárga alapon ott díszeleg az ezüst Cayman GT4 RS-ek oldalán és tetőpaneljén. A verseny egyébként inspiráló volt Jack Heuer számára is, aki 1963-ban dobta piacra Carrera kronográfot. Ezt a robosztus, szögletes felületű, fordulatszámmérőre emlékeztető karórát kifejezetten profi versenyzőknek és a sportautók kedvelőinek készítette.

Fényezettek az oldalsó légbeömlők és a kerékjáratok ezüst kilépő élei is a 718-on, de igazán a mexikói trikolórral varrt utastér fantasztikus.

Fekete műszerfalán és kormányán feltűnően húznak végig a piros, fehér és zöld cérnák, a karbon kagylóüléseket pedig piros bőrrel kárpitozták, mint a régi versenyüléseket. Fejtámláin ott az 50-es években használt bőrsapka és a szemüveg, melyeket akkoriban a használtak a pilóták. A középkonzol érintőképernyőjének helyét pedig két TAG Heuer stopper vette át, amik egyedi konzolon ülnek. Amíg az egyik autóval Patrick Dempsey vezeti majd fel a Carrera Panamericana mezőnyét, addig a másikra pedig lecsaphat egy végtelen bankszámlájú gyűjtő egy jótékony célú árverésen, melyet 2024-ben rendeznek.

Mindig a 911-es van a csúcson, de a Porsche 718 Cayman GT4 RS nagyon közel van ahhoz, hogy megszorongassa a nagytesóját. A 4,0 literes, hathengeres szívó bokszermotorja 500 lóerős és 450 Nm nyomatéka van, akár 9000-ig is elforog őrületes hanggal. 3,4 másodperc alatt gyorsul 100-ra és 315 km/óra a végsebessége. Aki pedig lemaradt volna róla, annak volt egy második esélye az inkább utcára hangolt 718 Spyder RS-szel.

Ez is érdekelhet:

Gyönyörű 911-essel tiszteleg Le Mans előtt a Porsche

1951 óta vesz részt a 24 órás futamon a Porsche, ezzel a limitált szériás 911 GTS-sel emlékeznek rá.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

„A Red Bullnál most eléggé mérgező a környezet”

Tényként állítják, hogy a Haas leigazolt egy pilótát Hülkenberg helyére

Még a Ford Mustang GTD is lehet durvább!

További cikkeink a témában