Rolf Sprenger villámgyorsan meggyőzte a Porsche vezetőségét, hogy az Exclusive részleg építhessen néhány 964 Turbo S Lightweightet, mely könnyebb és erősebb az alapokat adó 911 Turbónál. A projekt zöld lámpát kapott, és eszeveszett tempóban valósult meg.

Már a 60-as évektől kezdve kísérletezett a turbófeltöltős motorokkal a Porsche a különböző versenyautóin, majd 1972-ben megkezdődött az első turbós utcai autó fejlesztése, mely igazi ikonná nőtte ki magát a legendás sportautó különböző változatai közül.

1974 októberében mutatták be a 911 Turbót a Párizsi Autószalonon, nem sokkal később pedig kiderült, hogy a kormány mögé igazi hidegvérű profi kell, mert az erős motor, a rövid tengelytáv és a menetstabilizáló rendszerek hiánya miatt a kezelhetősége igazi haláltánc.

Özvegycsinálónak keresztelték az első 911 Turbót, pedig a 930-as ma halványnak tűnő 260 lóerőt tud, de azt nagyon hirtelen haraggal.

Igazi csúcsmodell volt már akkor is, de mostanra a 650 lóerős 911 Turbo S a jeges rettegésnél jóval többet tud. Hagyományosan ez a legerősebb és bombabiztosan az útra tapadó 911-es, amit még elsősorban utcai használatra szánnak és nem a versenypályára (arra ott a 911 GT2 RS).

Szinte már visszafogott és civilizált, igazi úriemberhez méltó sportautó a 911 Turbo, amivel teljes nyugodtsággal lehet közlekedni vagy utazni pénteken, majd szombaton az utolsó csepp benzinig üvöltve kergetni a versenypályán.

Ehhez azonban nagyon hosszú út vezetett a 70-es évektől egészen mostanáig, melynek egyik legszebb állomása a 964-es Turbo S Lightweight.

1992 januárjában írt háromoldalas belső feljegyzést a Porsche Exclusive részlegének menedzsere az igazgatótanács számára, melyben Rolf Sprenger egy kisebb sorozat fejlesztését kezdeményezte a 964-es Turbo alapjaira. Javaslatában az 1992-es IMSA Supercar bajnokságot megnyerő 964 Turbo közúton legálisan használható változatát írta le.

Év elején leadta a dokumentumokat, május 22-én pedig a vezetőség jóváhagyta az Exclusive részleg első önállóan kivitelezett projektjét. Az autók gyártásával sem várakoztak sokáig, július és november között elkészült mind a 86 darab.

Egyértelműen a sportosság és az egyszerűség irányába vitték el a 911 Turbót, amiből kihajították a légkondicionálót, a szervokormányt és olyan kényelmi extrákat, mint a rádió. A kikönnyített autóban a Carrera RS ajtókárpitjai vannak, nincsenek hátsó ülések és hangszigetelés sem, így több mint 180 kilogrammal könnyebb lett.

1290 kg-os karosszériáját 3,3 literes, hathengeres, léghűtéses és turbós bokszermotor repíti.

Karosszériáját több hegesztéssel erősítették meg, az ajtókat, a csomagtérfedelet és a hátsó szárnyat üvegszál-erősítésű szénszálas kompozitból készítették, az oldalsó és hátsó ablakok pedig vékonyabb üvegből készültek.

1990 márciusában jelent meg a 964-es Turbo változata, melyet legtöbben a Bad Boys című filmből ismernek, fekete színben. Mivel a mérnököknek nem volt ideje kifejleszteni az M64-es motor 3,6 literes változatát, ezért az első Turbo 3,3 literesét használták. A 911 Turbo S Lightweight változatban a Type M30/69 SL motor agresszívabb vezérműtengelyeket, nagyobb teljesítményű üzemanyag-szivattyút, hatékonyabb KKK turbófeltöltőt kapott. Hogy a motortérbe pillantva is azonnal látható legyen a speciális verzió, ezért az intercooler és a légszűrő házát is pirosra festették.

6000-es fordulaton 381 lóerős teljesítményt ad le a hathengeres bokszer, maximális nyomatéka pedig több mint 500 Nm.

Ez annyit jelent, hogy 60 lóerővel növekedett az autó teljesítménye, közben pedig jelentősen csökkent a súlya. A futóműve 40 milliméterrel lejjebb ül, a 18 colos Speedline háromrészes könnyűfém felnik mögött a Porsche nagyobbik, piros színű féknyergei szorongatják a lyuggatott acél tárcsákat.

Klímával és elektromos ablakokkal szállították Tokióba ezt a sárga színű 911 Turbo S Lightweightet, ami jó eséllyel az egyik legdrágább 964-es lehet. A valamivel több mint 36 ezer kilométert futott ritka sportautóért akár 1,3 millió dollárt is kicsengethet majd az új tulajdonosa.

Recaro Sport kagylóülésein piros, négypontos Sabelt versenyövek függenek, az utastérben ott tolakodik a Matter integrált bukócső is.

Bőrkárpitját és szőnyegeit leszámítva tényleg olyan, mintha egy valódi versenyautó lenne a kikönnyített Turbo, amihez a keményebbik futóművet is megrendelték. Ezt azonban aligha használták ki azok a szerencsések, akik a kormánya mögé jutottak.

Már fénykorában is igazi különlegesség volt a Porsche 911 Turbo S Lightweight, de mostanra az egyik legritkább 911-esként ínyenc gyűjtők időnként mozgó szobra lett.

Ez is érdekelhet:

Életmentő szentségtörés volt a 996-os Porsche 911

Majdnem mindent felrúgott a 996-os, ami a Porsche 911-est legendássá tette, de a vállalat megmentése volt a cél.

Megnéztük, hol készül a legkülönlegesebb 911-es, aztán meg is hajtottuk

607 lóerős és nem csak aranyban van, de abban a legmutatósabb.

A Porsche egymásnak eresztette a 911 Turbo összes generációját

A gyorsulási verseny jól mutatja a típus fejlődését.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Csodás szupersportautó az Aston Martin Valhalla

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

Amikor a világ legnagyobb autóversenyzői a Népligetben nyomták

További cikkeink a témában