Mint minden Porsche esetében, úgy a Cayenne-nél is a GTS jelenti a tökéletes egyensúlyt a mindennapi használat és a sportosság között. A szabadidő-autó esetében ezt most kereken 500 lóerő garantálja.

Európában egyre nagyobb teret nyernek a Porsche plug-in hibrid modelljei, így a már az irgalmatlanul erős Cayenne Turbo GT sem elérhető, helyette konnektorról tölthető változat van. Az is biztos jó, de azért messze nem az igazi mechanikai élmény. Ezért is annyira remek autó a Porsche Cayenne GTS, ahol a bitang V8-as motor ereje mellett megvan a komfort is, akár hagyományos vagy kupés tetővonalú változatban.

Klasszikusan piros és fekete színekbe öltözve mutatnak igazán nagyszerűen a Cayenne GTS-ek.

Nagyobb légbeömlőkkel és fekete feliratokkal, szintén fekete felnikkel és a kontrasztot adó piros miatt azonnal felismerhető a GTS. Ez az autó azoknak szól, akik még ebben a méretben is pontosan tudják, hogy miről szól a Porsche. Nem túlzó, nem is a legerősebb, viszont mindig a legélvezetesebb hangolású a Cayenne GTS, melyben jó utazni és öröm meghajtani egy kanyargós úton is, ahol kitombolhatja magát a nyolchengeres biturbó és a hátsó tengelyt preferáló összkerékhajtás.

Mindenütt felbukkan a GTS logója a Cayenne utasterében, sportülései pedig határozottabb oldaltartásúak, az alapfelszereltség része a háromküllős GT sportkormány. A kárpitozás lehet teljes bőr is, de hagyományosan bőr és alcantarához hasonló Race-Tex-be varrják a belteret. Opciósan akár könnyítő csomag is elérhető lesz a Cayenne GTS-hez, ezzel 25 kilogrammot faragnak le az autó súlyából.

Szériában jár a Cayenne GTS-hez az adaptív légrugós futómű, a felfüggesztése egyébként 10 milliméterrel lejjebb ül a sima Cayenne-hez képest. A Porschénál pontosan tudják, hogy minden a legapróbb részleteken múlik, ezért a GTS-en 0,58 fokkal növelték a negatív kerékdőlést, áthangolták a menetstabilizáló rendszereket és a Turbo GT-ből származó vízhűtéses osztómű került bele.

460 helyett már 500 lóerős és 660 Nm nyomatéka van a 4,0 literes, biturbó V8-as benzinmotornak. Ezzel a Porsche szabadidő-autója 4,4 másodperc alatt gyorsul 100-ra és 275 km/óra a végsebessége.

Ez is érdekelhet:

Minden idők legerősebb Porsche Cayenne-je lett az új Turbo E-Hybrid

A Turbo GT-nél is erősebb a Cayenne új változata, ráadásul zöld rendszámot kaphat.

Ezt tudja minden idők legizmosabb Porschéja, a Taycan Turbo GT

2,3 másodperc alatt gyorsul 100-ra a Porsche Taycan Turbo GT lassabbik változata.

Élesre fent tömény elegancia a Porsche 911 S/T

Kilencezerig forgó sportmotorral, kézi váltóval és csodálatos részletekkel itt a 911 S/T, a Porsche valódi álomautója.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Felnőttméretű játékautót alkotott a Toyota

Nem az a meglepő, ki vezeti az F1-es kereseti listát, hanem az összeg, amit kap

Eljött a retró villanyautó kora, és ez még csak a kezdet!

További cikkeink a témában
Ha ezek vannak otthon nálad, akkor igazi nőcsábász vagy – Avagy tárgyak, amitől izgalmas lesz egy randi otthon
Hirdetés