A hetvenes években megjelent Range Rover igazi klasszikus, és elsőre szentségtörésnek tűnhet kidobni az eredeti V8-asát, de a Corvette-ből származó motorral még erősebb lehetett a világ első luxusterepjárója.

1970-ben mutatta be az első Range Rovert a Land Rover, amivel egy ikonikus modellt teremtett, és az első évjáratokból származik a képeken látható példány, amely a jellegzetes Bahama Gold színben hagyta el a gyártósort 1972-ben. A világ első luxusterepjárójának tartott Range Rover egészen a közelmúltig a klasszikus autók életét élte.

A jelenlegi tulajdonosához 2018-ban került, és ekkor alapos felújítás vette kezdetét, ami során a technika sem maradt változatlan. A Range Rovert már eredetileg is V8-assal szerelték, de

a 3,5 literes motorja csak 127 lóerőre volt képes, ezért valami erősebbet kerestek. A választás a Corvette-ből származó 6,2 literes V8-asra esett.
A sportautómotor hatfokozatú manuális váltón hajtja mind a négy kereket, nem maradt el a zárható középső differenciál,

és az önzáró első és hátsó differenciál sem. A nagyobb teljesítményt figyelembe véve az eredeti kerekeket kiszélesítették, és 18 colosra alakították azokat, a kormányművet, a felfüggesztést és a fékrendszert is átdolgozták.

A Corvette-motoros Range Rover ezzel igazi élményautó lett, a tengerpart homokjában éppúgy megállja a helyét, mint az épített utakon.

A megkímélt, százezer kilométert sem futott autó az eredeti 3,5 literes V8-asával együtt nemrég került eladósorba a Bring a trailer oldalán, ahol 162 500 dollárt adtak érte, ami több mint 63 millió forintnak felel meg.

Ez is érdekelhet:

James Bond autóját idézi ez a Range Rover Safari

Nem elég, hogy levágták egy veterán Range Rover tetejét, még a V8-as motorjától is megszabadították.

Vérbeli terepjáró ez az öreg Range Rover Velar

Egyike a legkorábbi Range Rovereknek ez a fehér Velar.

A Land Rovertől az egyedi Bentley-ig – II. Erzsébet különleges autói

Szeretett vezetni, sőt, képzett autószerelő is volt a 96 éves korában elhunyt királynő.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

Olyan bravúrosan tért vissza Cunoda, hogy rögtön felgyújtotta Vettel világbajnok Red Bullját

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
16% 1-3 éve
25% 4-7 éve
13% 8-10 éve
40% +10 éve