Nagy dobásra volt szükség ahhoz, hogy a Renault pénzügyei rendeződjenek, ehhez minden egyes franknak meg kellett találni a megfelelő helyet, és kellett egy olyan autó is, ami slágerré válik. Ez lett a Renault 19-es.

Franciaország egyik legnagyobb büszkesége a Renault, melynek sikerült átvészelnie az első világháborút és a második világháború utáni zavaros időszakot is, mely után államosították a vállalatot. A Renault 5-ös tökéletes időben érkezett, hiszen ezzel az autóval sikerült kimozogniuk a hetvenes évek olajválságát is, de a nyolcvanas évek közepére már elfogyott a lendület és a számos országban népszerű autók ellenére havonta egymilliárd francia frankot veszített a vállalat.

Ezt a tarthatatlan állapotot nem bírta a francia kormány, ezért a Renault élére kinevezték Georges Besse-t, aki ambiciózusan vetette bele magát a költségcsökkentés hálátlan feladatába. Két év alatt a felére csökkent a hiány, de ennek az volt az ára, hogy a Renault szinte teljesen kivonult a motorsportból, eladta a vállalat részesedéseit az olyan cégekben, mint a Volvo, az American Motors Corporation, a Eurocar vagy a Renix, ezen kívül rengeteg alkalmazottat is elbocsátott. Ezzel a módszerrel két év alatt felére csökkentette a hiányt.

Mivel Georges Besse-t 1986 novemberében meggyilkolta egy kommunista terrorista csoport, ezért Raymond Lévy került a helyére, aki az elődje által kitaposott úton ment tovább. A drasztikus költségcsökkentésnek meg is lett az eredménye, hiszen újabb szűk két év alatt financiálisan stabil lett a Renault. A sikerhez azonban nem stabilitás, hanem fejlődés kell, ehhez pedig olyan új modellek, mint a kompakt Renault 19.

Pontosan arra volt szükség, ami végül a Renault 19-es lett, tehát egy áramvonalas kompaktra.

1981-ben még az Év Autójának választották meg a Renault 9-et, de a szögletes vonalú négyajtósnak sem a minősége, sem a formátuma nem passzolt az nyolcvanas évek végére egyértelműen átalakuló trendekhez. Franciaországban a 11-essel együtt továbbra is a népszerűségi lista elején volt, de az alaposan felújított 5-ös továbbra is tartó sikere és a hagyományos kompaktok felemelkedése világosan mutatta a jövő útját.

Teljesen megújult a komplett kínálat, aminek az alján ott volt az 5-ös, a másik végletet pedig a 25-ös limuzin jelentette. A Renault darabjában a decens szedán és praktikus kombi szerepét a 21-es kapta, a TGV gyorsvonatra rímelő Espace egyterű pedig jogosan érdemelt tapsot. Hiányzott viszont egy autó, ami olyan lehet a Renault-nak, mint a Fordnak az Escort, a Volkswagennek a Golf vagy az Opelnek a Kadett. Ez az autó lett az 1988 júniusában bemutatott Renault 19-es.

Giorgetto Giugiaro rajzolta a Volkswagen Golfot, a Lancia Deltát és a Renault 19-est is.

Mintha a szögletes alapforma sarkait gömbölyítették volna, úgy néz ki a 19-es, mely így tökéletesen illeszkedett abba a sorba, ami a frissített 5-össel kezdődött és az Alpine GTA-val ért véget. A 19-es tervezéséhez és teszteléséhez már számítógépes CAD programokat használtak, így a megújult motorokat és az áramvonalasabb (0,30-as légellenállási együttható) karosszériát sem kizárólag a próbapadon vagy a szélcsatornában tudták csiszolni. A digitalizációval nagyot lépett előre a franciaországi Douai-ban található üzem is, ahol a Renault 19-es összeszereléséhez több folyamatot is automatizáltak, a munkát nagyrészt robotok végezték, így a hegesztést és a tűréshatárok ellenőrzését is.

Ezzel az autóval egyértelmű határvonalat szerettek volna húzni a múlt és a jövő közé, ezért a Renault 19-est nagyon kemény teszteknek vetették alá. Ennek részeként a 19-esnek különböző szimulációkon kellett bizonyítania, hogy hidegben és hőségben, szárazságban és esőben is működni fog, de Finnországtól Afrikáig a valóságban is próbára tették az autókat. Erősebb és nehezebb lett az elődeinél, de éppen ezért merevebb és komolyabb autó benyomását kelti.

Öt- és háromajtós ferdehátú, klasszikus szedán és kabrió is készült a Renault 19-esből.

Nagyon széles skálán mozgott a Renault 19-es, amennyiben volt belőle igazi vakkapcsolókkal teli fapados verzió, 16 szelepes motorral szerelt sportmodell és bőrfotelekkel töltött Baccara változat is. A négyajtós 19 Chamade azoknak szólt, akik a hagyományosabb formákat kedvelik, a Karmannál készülő kabrió pedig tökéletes élvezeti cikk a francia riviéra útjaira.

Színre fújt lökhárítóival, Speedline alufelnikkel, légbeömlővel a gépháztetőn, hátsó szárnnyal és Recaro ülésekkel a Renault 19 16S egyértelműen egy huligán. A legsportosabb változat alatt ültetett futómű és négy tárcsafék van, az orrába pedig 1,8 literes, négyhengeres benzinmotor 16 szelepes változata került 140 lóerővel és 165 Nm csúcsnyomatékkal. Ezzel az 1,2 tonnás hot hatch 8,2 másodperc alatt gyorsul 100 km/órás sebességre.

Ügyeltek a biztonságra és a megbízhatóságra, valamint arra, hogy csökkentsék az autó ökológiai lábnyomát.

Annak érdekében, hogy az összeszerelés és a karbantartás is könnyű legyen, a Renault 19-est úgy tervezték meg, hogy az egyes elemek könnyedén cserélhetőek legyenek. Hogy versenyképes legyen az európai riválisokkal és a japán autókkal szemben, ezért a kezdetben X53-as projekt néven futó Renault 19-esnek minden tudnia kell, amit a többiek is tudnak.

Nem volt elég a praktikum, a biztonság, a takarékos motorok, a megbízhatóság és a jó összeszerelési minőség, kellett rá egy olyan árcédula is, amire nagyon nehéz nemet mondani. 5,9 milliót gyártottak belőle, mert a Renault 19-esből semmi sem hiányzott, ezért is tudta megmenteni az egész vállalatot.

Ez is érdekelhet:

A nép Ferrarija – Fiat Coupé

Amikor Chris Bangle legyőzte a Pininfarinát, akkor született meg a Fiat Coupé.

30 éve jelent meg az első Mercedes C-osztály

Újabb modern autó ért veteránkorba: az első Mercedes C-osztály.

Váratlan siker lett az első Renault Mégane Scénic

Nem vártak sokat a Scénictől a Renault-nál, végül nem tudtak belőle eleget gyártani.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tetszik ez a kis rönkház? Egy UAZ-ra építették

Csodás szupersportautó az Aston Martin Valhalla

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

További cikkeink a témában