Imádnivaló, karakteres stílusával már az első találkozás előtt megszerettette magát, most pedig végre menet közben is kipróbálhattuk az új Renault 5-öst. Nizzába utaztunk, hogy az elsők közt vezessük a francia kisautót, amit már a formája is eladna, de szerencsére a vezetési élményt sem hanyagolták el, és a Renault 5 E-Tech electric abban is remekelt, amire nem számítottunk volna tőle.

Nem tudtuk volna ennél jobban várni azt a napot, amikor végre kipróbálhattuk az új Renault 5-öst. A francia kisautó azóta mozgatja a fantáziánkat, amióta 2021-ben az év elején bejelentették, hogy felélesztik az ikonikus típust, és arról már az idei bemutatóján meggyőződhettünk, hogy szerencsére minél többet át tudtak menteni a prototípus fantasztikusan sikerült formájából. Csak a vezetése volt hátra, és az első menetpróbája után azt mondhatjuk, hogy megérte várni rá, mert az új R5 annál is sokkal jobb lett, mint amilyennek gondoltuk.

Persze ami ennyire jól néz ki, azt akkor is szeretni akarja az ember, ha nem sikerült igazán jól. De a Renault 5-nél nem ez a helyzet, és ezt már idén év elején, az első találkozáskor sejtettük, amikor kiderült, hogy az R5 élőben is éppen olyan kívánatos, mint a képeken. Akkor egy stúdióban láthattuk, most azonban kint az utcán, és nem túlzás azt állítani, hogy még a nizzai promenádon is nagy feltűnést keltettünk vele, pedig ott azért akad egy pár drága, különleges autó. Persze a kisautók élénken feltűnő zöld és sárga színe is vonzotta a tekinteteket.

Zseniális forma

1972-ben jelent meg az eredeti Renault 5, és több mint 9 milliót adtak el belőle 1996-ig, amikor a hasonlóan népszerűvé vált Clio váltotta fel. Most még nem a Clio helyére lép az új Renault 5, a benzines és hibrid hajtással kapható kisautó megmarad a kínálatban, sokkal inkább a Zoe utódjának tekinthető, amivel 2012-ben lépett be az elektromos kisautók közé a Renault, és amiből mostanáig több mint 400 ezer darabot adtak el. Csak rá kell nézni az új R5-re, hogy meggyőződjünk róla: semmi köze a Zoéhoz, teljesen tiszta lappal kezdték a tervezését.

Képeken még nem tudtuk megbecsülni, hogy mekkora, de az új Renault 5 nem is annyira kicsi. 3,92 méteres hossza azt jelenti, hogy tizenhárom centivel rövidebb, mint a nagyra nőtt Clio, egy pár centivel keskenyebb és magasabb is nála, mégis annyira jól sikerült a dizájnja, hogy sokkal vonzóbbnak találjuk a Cliónál, és szinte minden más kisautónál is. Szerepe van ebben a karosszéria sarkaiba tett, nagyméretű kerekeknek, a rafináltan kidomborított sárvédőknek, és persze annak is, hogy

a dizájnerek annyi részletet mentettek át az eredeti R5-ből, amennyi csak lehetséges.

Formájának zsenialitása, hogy nemcsak azokat szólítja meg, akik nosztalgiával emlékeznek vissza az eredeti R5-re, hanem azoknak is bejön, akik jóval az után születtek, hogy befejeződött az ősmodell gyártása. Le sem tagadhatja, hogy a jellegzetes sziluettje, a barátságos fényszórók és a magas hátsó lámpák is az ősmodellt idézik, vidám arcával, élénk színeivel és dögös részleteivel egyszerűen mindenkinek tetszik. Még olyan részleteket is átmentettek a jövőnek, mint a légbeömlő a motorháztetőn, amiből a világ legmenőbb töltöttségjelzője lett, világító 5-ös számmal.

Menő élettér

Nem nehéz kitalálni, hogy minket azonnal megvett ez az egyszerre retró és modern dizájn, és az a helyzet, hogy az új Renault 5 a formájától eltekintve is jól sikerült. Az eredeti terveken még háromajtós is volt belőle, gyártásba csak egyféle, ötajtós karosszériával került, ahol a hátsó kilincseket a jól ismert megoldással az ablakkeretbe rejtették. A Renault mesteri érzékkel szabta meg azt a méretet, ami még elég kompakt a városi manőverezéshez, de nem fogjuk kellemetlenül kicsinek érezni, ha mindennapi társunknak választjuk.

Belül legalább olyan ötletes az új Renault 5, mint amennyire jópofa kívülről nézve, és

az utastérben úgy váltották valóra a retró ötleteket, hogy nem mentek a használhatóság kárára.

Például a manapság elterjedt duplaképernyős műszerfalat is egyedi módon oldották meg, a vaskos fémszínű kerete a régi rádiókat idézi, pedig a 10 colos érintőképernyőn a Renault legújabb infotainment rendszere fut, ami a Google Mapst használja navigációnak, és androidos alkalmazásokat is letölthetünk rá. Nem maradt ki a vezeték nélküli Android Auto és Apple CarPlay kapcsolat sem.

Nem fogjuk kicsinek érezni a Renault 5-öst az első üléseken, és bár az akkumulátort itt is a padlóba építették, inkább

személyautósan alacsonynak tűnt az üléspozíció, ami roppant üdítő dolog a crossoverek világában.

Remekül tartanak és kényelmesek is a puha anyaggal bevont ülések, a kárpitból pedig az ajtókra és a műszerfalra is jutott, ami újabb stílusos utalás az eredeti R5-re. Csodák nincsenek, a hátsó üléssor szűkös, de rövid távokon a barátaid nem fognak panaszkodni, és a 277 literes csomagtér is nagyobb, mint a riválisnak tekinthető MINI Cooperben.

Nizza sem mindig kegyes

Háromféle változatban készül majd az új Renault 5, és mivel a forgalmazása a legerősebbel indul, ezért azt vezethettük elsőként: ebben 150 lóerős motor hajtja az első kerekeket, és 52 kilowattórás akkumulátor került a padló alá, amivel 410 kilométer a hatótávolság. Csak jövőre indul a gyártása a 95 és 122 lóerős alapmodelleknek, amihez 40 kilowattórás akkumulátor jár, 312 kilométeres hatótávval, hogy mérsékelt maradjon az ára, de azt már látatlanban elmondhatjuk, hogy a 150 lóerős változatban lesz az igazi az új Renault 5.

Biztosan jártál már úgy egy autóval, hogy még éppen csak elindultál vele, de már az első méterek után érezted, hogy ez jó lesz,

pár kilométer után pedig már tudtad is, és az R5-tel éppen ez a helyzet. Nem is tehették volna jobban a Renault-nál, hogy nem kapkodták el a fejlesztését, és alaposan kidolgozták az autót, amihez a kategóriában szokatlanul igényes megoldásokat is választottak. Például a multilink hátsó felfüggesztést, ami elengedhetetlen volt ahhoz a hangoláshoz, amivel a Renault 5 a nizzai menetpróbán megszerettette magát.

Nem volt szerencsénk az időjárással, mert bár Nizzában az év több mint háromszáz napján süt a nap, nekünk sikerült kifogni annak a néhány napnak az egyikét, amikor vigasztalhatatlanul szakad az eső. Nizza ráadásul az egyik legjobb hely Európában az autózás szerelmeseinek, mert innen számtalan izgalmasan kacskaringó hegyi út indul az Alpok felé, de most időnk sem jutott bejárni ezeket a Renault 5-tel. Mégsem csalódtunk nagyot, mert ez a vidám kisautó még a borús napokat is szebbé fogja tenni, már azzal is, ahogyan a dugóban araszolsz vele.

Agilis, de hogy még kényelmes is?!

Szerencsére jutott egy pár kanyargós szakasz is az útvonalba, és a Renault 5 azonnal megmutatta, mennyire klasszul vezethető lett. 150 lóerő és a mindig azonnal bevethető 245 Nm nyomaték bőven elég egy kisautóhoz, főleg akkor, ha 1449 kilogrammot nyom, ami egy ekkora akkucsomag mellett mérsékeltnek számít az elektromos autók közt. De nem is elsősorban a 8 másodperces százra gyorsulásával vagy a 150 km/órára korlátozott végsebességével fogja megszerettetni magát a Renault 5, hanem azzal, hogy minden sportossága ellenére is mennyire használható maradt.

Jól eltalálták a súlyozását a kormánynak, ami 2,6-ot fordul a végállások közt, mégis a futóművet hangoló mérnököket illeti igazán dicséret azért, hogy a Renault 5

nemcsak stabilan fekszik a kanyarokban, de rossz burkolaton is meglepően kényelmesnek bizonyult.

Az Iconic változat 19-esével szemben a Techno modellekre 18 colos kerekek kerültek, ami még mindig hatalmasnak számít egy kisautón, mégis, a kiegyensúlyozott viselkedése egy kategóriával nagyobb autók közt is megállja a helyét. Tetszett az is, hogy nem akart mindenáron futurisztikus lenni a hangja, ami egyébként Jean-Michel Jarre érdeme, bár annyira azért nem különleges, hogy ezt ki kelljen emelni.

Lehetetlen nem az új MINI-hez mérni, amihez hasonlóan az új R5 is egy stílusos, karakteres, prémiumigényű kisautó sportos vezethetőséggel, immár elektromos hajtással, és míg egy szinte túlságosan is feszesre hangolt MINI-ben lehetetlen elfelejteni a sportos hangulatot, addig az új Renault 5 csak akkor élénk, ha kimondottan erre kérjük. Szerényebb teljesítménnyel is megteszi majd városi autónak, állítólag azok a változatok is ugyanezt a futóművet kapják, és aki többre vágyik, annak hamarosan jön a kiélezett Alpine-változat, több mint kétszáz lóerővel.

Nem lehet nem szeretni

Furcsa, de meg lehet szokni a kormányoszlopra tett irányváltó kart, ami lehetett volna ennél masszívabb, és nincs rajta P állás sem, leállítás után az automatikus parkolófék rögzíti az autót. A töltésével sem dönt rekordot a Renault 5, ami az utcai vagy otthoni töltőről 11 kilowattal, egyenáramú töltőállomáson 100 kilowattal tölthető. Jó szándékkal költözött be Reno, a mesterséges intelligenciával felokosított, hangvezérléses asszisztens is az autóba, de a képernyőn ötletszerűen felbukkanva minket a Microsoft Office gemkapocsformájú segédjére emlékeztetett.

Nem lesz gond a hatékonysággal, a városi csúcsforgalom és a hegyes-völgyes országutak után 13,9 kilowattórára jött ki a fogyasztása százon,

amivel a valóságban is megközelíthető a 375 kilométeres hatótáv. Szériafelszerelés lesz a hőszivattyú, és a kétirányú töltés is, amivel az autó áramforrásként használható, például elektromos kerékpár töltéséhez, vagy akár kávéfőző működtetéséhez, és a Renault 5-öst bámulatosan sokféleképpen személyre is lehet szabni. Nem is tudnánk dönteni a sárga és a zöld fényezés között, a belső térhez pedig 3D nyomtatóval készült telefontartók és rekeszfedelek közül lehet válogatni, még az irányváltó karjára is kérhetünk egyedi mintát. A középkonzolra erősíthető baguette-tartó kosárka mondjuk már túlzás.

Messze nem tudtuk minden helyzetben kipróbálni a Renault 5-öst, de amit kaptunk tőle, az abszolút meggyőző volt. Már alig várjuk, hogy itthon is megérkezzen az utakra is ez a négy keréken guruló vidámság, ami annál is jobban sikerült, mint amire számítottunk. Csak egy jó ár kell hozzá, és biztató, hogy a jól felszerelt, 150 lóerős, nagyobb akkus változat árát 12 millió forint alá szeretné belőni az importőr, amivel nálunk is sikerre számíthat. 2025-ben érkeznek az első példányok, és az újjászületett Renault 5 egyértelműen az év egyik legfontosabb újdonságának ígérkezik.

Ez is érdekelhet:

Ilyen az, ha az Alpine izgalmas elektromos autót alkot

Renault 5-nek látszik, de nem az. Az Alpine A290 ütős elektromos autónak tűnik.

Vagány elektromos autó lett a Renault 5-ösből

Néhány nappal a genfi premier előtt Párizsban néztük meg, milyen az új Renault 5 E-Tech. Vagány, kúl, szerethető városi kocsi lett belőle.

Szürreális részletekkel szórták tele ezt a modernizált Renault 5-öst

A Renault 5-ös ötvenedik születésnapjára készült ez a sikkes kisautó.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Csodás szupersportautó az Aston Martin Valhalla

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

Amikor a világ legnagyobb autóversenyzői a Népligetben nyomták

További cikkeink a témában