Mate Rimac nemcsak a saját nevét viselő elektromos szuperautót alkotta meg, hanem már a Bugattiért is felel, a legutóbb pedig egy önvezető városi autó fejlesztésében vesz részt. A Verne két év múlva már a zágrábi utcákat járná.

A Rimac nevéről mindenkinek a világ egyik legerősebb és leggyorsabb elektromos szupersportautója jut eszébe. Mate Rimac ezen kívül számos projektet visz, például a Verne névre keresztelt önvezető autót, amit Jules Verne után kereszteltek el. A céget a Rimac egyik menedzsere vezeti, az autó formáját pedig a Nevera dizájnere, Adriano Mudri tervezte.

Mint a jövőnek szánt önvezető járműveknél lenni szokott, egy kicsit jellegtelen a Verne dizájnja,

de nem is ettől lesz sikeres. Hanem inkább attól, hogy az alapoktól önvezető autónak épült, és mint Mate Rimac mondja, éppen ezért sokkal hatékonyabb lehet, mint a sorozatgyártású elektromos autókból utólag épített prototípusok, amiket jelenleg is tesztelnek.

Formájánál is érdekesebb a Verne belső tere, amiben Rimac szerint két személynek nagyobb a hely, mint egy Rolls-Royce-ban.

Nem csoda, hiszen nincs kormánykereke, és hagyományos értelemben vett műszerfala sem, csak egy szélesvásznú, 43 colos kijelző a szórakoztató rendszernek, 17 hangszórós hifi, és egy érintőpad az ülések közt, ahol mindez kezelhető.

Hagyományos tükrökre és ablaktörlőkre sincs szüksége, a Verne teljesen önvezető módban közlekedne a városokban.

Okostelefonról lehet majd címre rendelni, és már a várakozás közben testre lehet szabni benne a hőmérsékletet, a hangulatfényt, és az illatokat is. A nap végén az összes Verne visszatér a központjába, ahol feltöltik és karbantartják.

Nagyratörők a Verne tervei, hiszen a most bemutatott prototípus alapján készülő járművek már 2026-ban szolgálatba állnának Zágrábban. Persze más országokban is megjelennének, például Németországban és az Egyesült Királyságban, összesen 11 európai és közel-keleti várost vettek célba, és harminc továbbival állnak tárgyalásban.

Ez is érdekelhet:

Szédületes tempóval döntött rekordot a Nürburgringen a Rimac Nevera

Szétcsapott a Porsche és a Tesla versenyében a horvát szuperautó.

Így menekül meg a Bugatti

Nem kell aggódni, a W16-os motor búcsúzik, de lesz más.

Az önvezető autó még mindig csak álom: nem csökken a távolság a sci-fi és a realitás között

Ahogy megyünk bele a jövőbe, egyre kevésbé tűnik úgy, hogy belátható időn belül ténylegesen odaadhatjuk a kormányt a robotpilótának a kocsiban.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tetszik ez a kis rönkház? Egy UAZ-ra építették

Csodás szupersportautó az Aston Martin Valhalla

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

További cikkeink a témában