Csak idő kérdése volt, hogy mikor dönti meg a sorozatgyártású elektromos autók rekordját a Nürburgringen a Rimac. A Nevera sokat vert az eddig egymással versengő Porsche és Tesla köridejére.

A Porsche már a Taycan bemutatásakor előállt vele, hogy rekordot döntött a Nürburgringen, és a Tesla mindent megtett, hogy a Model S-sel felülkerekedjen rajta. A két elektromos autó egymástól vette el az elsőséget, mígnem a Rimac is megérkezett a legendás pályára, és rendet tett, jelentős időt adott mind a két elektromos autónak.

Persze a két elektromos szedánnal szemben a Nevera igazi szupersportautó, 1914 lóerős kombinált teljesítménnyel

erősebb és gyorsabb, mint amit a Nürburgringen egyáltalán kézben lehet tartani. A mérsékelt légellenállása érdekében a leszorítóerő is minimális, ezért egy pályára szánt változattal még ennél is gyorsabb lehetett volna a Rimac.

Martin Kodrić tesztpilóta így is szédületes időt autózott vele, 7 perc 5,298 másodperc alatt ért körbe

az új, hosszabb távon, a rövidebb táv szerint mérve pedig 7 perc 0,928 másodperc az ideje. A Rimac ezzel húsz másodpercet vert a rekordot még csak két és fél hónapja beállító Teslára, és ezt az eredményt jóval nehezebb lesz megjavítani.

A rekorddöntés emlékére 12 példányban adja ki a Time Attack szériát a Rimac, és már a bemutató idején mind elkelt

Nagyon belejött a rekorddöntésbe a Rimac, hiszen nemrég a goodwoodi fesztivál pályáján ment 49,23 másodperces időt a Nevera, amivel a belsőégésű motoros szériaautók közt sem talált legyőzőre. Idén tavasszal pedig több mint 23 rekordot döntöttek meg, például a 0-ról 400 km/órára gyorsuláshoz, majd ismét állóra fékezéshez kevesebb, mint 30 másodperc is elég neki.

Ezt a rekordot a Koenigsegg nemrég újra magához vette:

Ez is érdekelhet:

A Rimac Nevera hivatalosan is a világ leggyorsabb elektromos autója

Újabb rekordot döntött meg a horvát szupersportautó.

Nevera lett a Rimac elektromos szuperautójának neve

Lehet készíteni a bankszámlát, de nem lesz olcsó.

A Teslának újra sikerült megdöntenie a Porsche rekordját a Nürburgringen

Mostanra jutott el oda a Model S Plaid, hogy megdöntötte a Taycan Turbo S rekordját.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Csodás szupersportautó az Aston Martin Valhalla

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

Amikor a világ legnagyobb autóversenyzői a Népligetben nyomták

További cikkeink a témában