Nem lennénk meglepve, ha az osztrák istállónál ez lett volna az utolsó csepp a pohárban.

A Magyar Nagydíj versenyhétvégéjének első szabadedzésén, alig több mint három perc elteltével Sergio Pérez összetörte autóját, miután az 5-ös kanyarnál bal kerékkel ráment a fűre, aminek következtében elveszítette az irányítást az autója felett, és a falban kötött ki. A gyakorlást piros zászlóval megszakították.

A szakértők szerint ritkán látni ilyen hibát még az időmérőkön is, nemhogy a szabadedzéseken – videón is megmutatjuk, mi történt pontosan:

Pérez az esetet annyival kommentálta, hogy „ezt nem hiszem el!”, és valószínűleg így van vele a Red Bull csapatfőnöke, Chris Horner és Helmut Marko tanácsadó is. Az pedig egészen biztos, hogy a szerelőknek bőven lesz dolguk, ha szeretnék a második szabadedzésre összerakni ezt az RB19-et.

A mexikói mostanában egyértelműen nincs ott fejben, többször is bemutatott már sokba kerülő vezetői hibákat, az elmúlt versenyhétvégéken pedig az időmérőket is rendre elszúrta. Mindez nem könnyíti meg helyzetét, már e nélkül is igen bizonytalan az ülése, pláne, ha azt nézzük, hogy az osztrák istálló miként bánt el a kisebbik Red Bull pilótájával – felkészül az AlphaTaurival szezon közben visszatérő Daniel Ricciardo?

Az egy dolog, hogy Ricciardo visszatért, de baromi nehéz helyzetbe került

Jó döntést hozott a Red Bull Daniel Ricciardóval? Kétségtelenül. Ugyanakkor az ausztrál pilótának a karrierje múlhat ezen.

Ez is érdekelhet:

Veszélyes dologra készül a Red Bull: két dudás lehet egy csárdában

Biztosan jó ötlet két nagyágyú egy csapatban?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Melyik kontinensen élnél a legszívesebben, ha választhatnál?
56% Jó nekem Európa
6% Ázsia
14% Észak-Amerika
3% Dél-Amerika
4% Ázsia
18% Ausztrália
Készen állsz a kalandokra? Gyere velünk az új Citroën C5 Aircross-szal
Hirdetés