Amerika és Európa bajnoka csapott össze ezen a gyorsulási versenyen, ahol egy BMW M8 Competition és egy Shelby GT500 erejét mérték össze.

A Mustang eddigi legbrutálisabb változata, és egyben minden időlk legizmosabb Fordja az új Shelby GT500, aminek 5,2 literes kompresszoros V8-as motorja 770 lóerős teljesítményre képes.

Minden idők legizmosabb Fordja lett az új Shelby GT500

Az agresszív külsőhöz 700 lóerős V8-as tartozik.

Azt gondolnánk, hogy nincs sok ellenfele, pedig itt a BMW 8-as sorozatának csúcsa, az M8 Competition, aminek a 4,4 literes biturbó V8-asa ugyan „csak” 625 lóerős, de mindjárt meglátjuk, mi mindenre elég a Mustanggal szemben.

Az edmunds.com által szervezett gyorsulási versenyen az első két próbálkozásra is egyértelmű siker született, a BMW úgy elhúzott a Shelby elől, mintha nem a legizmosabb Mustangról lenne szó. A GT500 is automata váltós, akárcsak az M8, de a rajtautomatája egy kis késéssel engedi rá a teljesítményt a kerekekre.

Ráadásul csak kettőre, a Mustang ugyanis hátsókerék-hajtású, a BMW pedig összkerekes, és ez nagyon sokat számít az eredményben.

A versenyt úgy is lefutották, hogy a BMW-t hátsókerék-hajtású üzemmódba állították, az M8-nál ugyanis azt is lehet, és máris nem volt olyan nagy a különbség. A gördülőrajtnál pedig egyenesen otthagyta a Shelby a német riválisát. A jobb rajt és az összkerékhajtás miatt a BMW 3,2 másodperc alatt éri el a százas tempót, míg a Mustangnak 3,7 másodperc kell hozzá, de a klasszikus negyedmérföldes távon már csak egytized másodperc a különbség a kettő közt.

Ha csak egyet vihetnél, melyiket választanád?

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Sokáig gondolkozott az M1-esen az autós, de így sem sikerült okos döntést hoznia

Részleteket villantott új elektromos autójáról a Kia

Ferrarival győzött a 19 éves magyar autóversenyző

További cikkeink a témában