Mallorcán próbáltuk a Škoda Elroqot, az Enyaq kistestvérét. Mindent tud, amit a nagy, de sokkal kedvezőbb áron. Kiváló futóművével, kényelmes rugózásával egészen jó első benyomásokat szereztünk.

Nagy kedvencünk a Škoda Enyaq, többször is olvashattatok róla itt a Playeren. Megjártuk vele Prágát, elautóztunk a finnországi hoki-vébére, Tamperébe, pedig nincs közel. Tavaly télen, pont ilyenkor a frissített akkumulátorral próbáltuk ki az osztrák havas hegyi utakon. Az Enyaq többszörösen is bebizonyította, hogy egy elektromos SUV is lehet ideális társ hosszú utakon. Egyetlen bajom vele, hogy a mindennapokra túl nagy nekem. Nyűg vele a parkolás, a feleslegesen nagy térrel sem tudok mit kezdeni. Ráadásul a méretek és magas felszereltség miatt az ára sem igazán vonzó nekem.

Ezért is fogadtam olyan lelkesen az Elroqot, amit kezdetektől az Enyaq kistesójaként képzeltem el. 4,4 méteres hosszával praktikusabb, és minden porcikájában arra lett tervezve, hogy a család kedvence legyen – különösen városban. Kisebb, agilisabb, és őszintén szólva sokkal barátságosabb az árcédulája. És ha már család: a 470 literes csomagtartó (1580 literre bővíthető) bőven elég egy hétvégi kiránduláshoz, vagy egy komolyabb IKEA-túrához.

Elég a gyengébb motor is

Kétféle motorváltozattal próbáltuk ki, amihez különböző akkumulátor jár: a gyengébb, 170 lóerős a (nettó) 52 kWh-s akkuval, az erősebb, 286 lóerős pedig a (nettó) 77 kWh-s akkuval érkezik. És hogy melyik a jobb? Pénz nem számít alapon az erősebb Elroq jobb választás. Alig fogyaszt többet, ugyanazon a körön a gyengébb Elroq 17,8, az erősebb 18,2 kWh fogyasztást produkált. Persze ez nem hitelesített mérés, könnyen el tudom képzelni, hogy lehet ennél sokkal kevesebb vagy több is. Érdekes, hogy néhány hete, ugyanitt Mallorcán, hasonló utakon az Alpine A290-et vezettem, és az 16 kWh körüli fogyasztással kápráztatott el. Igaz, tök más liga, nem érdemes összehasonlítani őket. Van vagy 500 kiló és 40 centi különbség a két kocsi között.

Visszatérve az Elroq motorjaihoz, csupán a motorteljesítmény miatt nem érdemes az erősebbre rámenni,

a 170 lóerővel is meglepően szórakoztató tud lenni. Viszont a kisebb akku miatt 300 kilométer alatti hatótávval érdemes tervezni. A 286 lóerős Elroq más pálya, nem érezni ugyan iszonyatosan erősnek, de azért ebben az autóban jóval több a kraft, van benne tartalék. Főleg autópályán, 100 fölött érezni, hogy az 545 Nm nyomaték csodákra képes, ha hirtelen el kell lépni, míg a 310 Nm nyomatékkal ez már nem olyan egyértelmű. Végsebességben nincs nagy különbség: 180 és 160 km/h néz egymással farkasszemet. Hatótávban az Elroq 85 simán átlépi a 400 kilométert, szóval akinek a nagyobb megtehető táv a cél, az egyértelműen ezt válassza. Viszont a négymilliós árkülönbséget elnézve egyértelmű, hogy melyiket választanánk, ha spórolni akarunk. Mindkét autó hátsókerék-hajtású, ami egyre ritkább a kompakt SUV-k között. A MINI Aceman vagy a legutóbb vezetett Kia EV3 sajnos az első kerekekre juttatja a nyomatékot, a Škoda viszont a Volkswagen többi MEB-platformos autóihoz hasonlóan hátul hajt. A 299 lóerős Elroq 85x, ami összkerekes, később kerül piacra.

Élvezetes kanyarvadászat és szupercsend

Mallorca dimbes-dombos útjain az Elroq jól érezte magát, és én is a kormány mögött. Egyedül Csongor hánykolódott falfehéren a jobb egyben. A futómű feszessége teljesen rendben van, a kormányzás pontos, és közben az elektromos hajtáslánc azonnali nyomatéka minden kanyarban mosolyt csal az arcunkra. Oké, a 0-100-ban nem fog versenyezni az Alpine A290-nel, de hát nem is ez a cél. Látszik, hogy a cseheknél is sok a fekvőrendőr, mert az Elroq a pontos futómű ellenére kényelmesen nyeli el durva bukkanókat. Az Elroq a csendes, komfortos haladás bajnoka, és ebben verhetetlen. Közben a MyŠkoda alkalmazásban láthatod, hogy mennyit spóroltál az energiafogyasztáson.

Nincsen Škoda okos megoldások nélkül

A Škoda szlogenje, a „Simply Clever” az Elroqban is visszaköszön. Van például egy okos tárolórekesz a csomagtérben a töltőkábelnek, így sosem kell a csomagok közé dobálni. A belső térben minden tárolóhely logikusan van elhelyezve, és a 13 colos infotainment rendszer olyan átlátható, hogy még talán apám is elboldogulna vele, pedig ő az óraátállításhoz is szervizbe viszi a telefonját.

Ha szeretted az Enyaqot, de kisebbre, olcsóbbra és praktikusabbra vágysz, az Elroq a te autód.

Nem fogsz versenyezni vele a Nürburgringen, de nem is ez a lényeg. Az Elroq a mindennapok hőse, ami kényelmesen beparkol a városi parkolók szűk helyeire (akár magától vagy telefonról kívülről végig követve), anyamobilként boldogan szállítja a gyerekeket az iskolába, és még marad benne annyi tartalék, hogy egy balatoni hétvégét is lazán megoldj vele. A Škoda Elroq nem akar több lenni, mint ami: egy remek városi-családi SUV, ami csendesen és hatékonyan teszi a dolgát. És az alapváltozat, ha nem is éppen olcsó, de teljesen versenyképes az elektromos kompakt SUV-k mezőnyében 15,5 millió forintos árával és tisztességes felszereltségével.

Cap de Formentor az egyik leglátványosabb pontja Mallorcának, és egyébként egy Cupra-modell nevét is adta

Ez is érdekelhet:

A Škoda jövője ezzel az elektromos autóval kezdődik

Az elsők közt néztük meg, és ki is próbáltuk a Škoda Enyaq kistestvérét, ami nem is annyira kicsi.

Még jobb elektromos autó lett a megújult Škoda Enyaq

Az osztrák télben vezettük a piac egyik legjobb elektromos családi autóját.

Finnországba mentünk elektromos autóval, hogy neked már ne kelljen

4500 kilométert és 8 napot töltöttünk autóban, hogy kijussunk Tamperébe, és megnézzük a magyar válogatottat a finnországi hokivébén. Mindezt az elektromos Škoda Enyaqkal.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Csodás szupersportautó az Aston Martin Valhalla

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

Amikor a világ legnagyobb autóversenyzői a Népligetben nyomták

További cikkeink a témában