A Karoq már eddig is a Kodiaq kompakt méretű testvérének számított, és ez még inkább igaz a legutóbbi ráncfelvarrás óta, amikor a nagyobb szabadidő-terepjáróhoz hasonló külsőt és modernizált belsőt kapott.

2017-ben jött ki a Škoda második szabadidő-autója, a Kodiaq kisebb testvéreként bemutatott Karoq, és a naptárban mostanra írták be a ráncfelvarrását. Első pillantásra nem sokban változott, de jobban megnézve a Karoq is megkapta a Škoda szélesebb és szögletesebb hűtőmaszkját, ami összességében jobban is áll neki.

Újak az alul megtört vonalú fényszórók, amelyek most először opcióként mátrixfényszórók is lehetnek,

de a hátsó lámpák fénycsíkja is szélesebb és laposabb lett, amihez immár futófényes irányjelző jár. Mint minden modellfrissítésnél, ezúttal is újabb színek és könnyűfém kerekek csatlakoztak a kínálathoz.

A belső térben csak a legfontosabb dolgok változtak, például mostantól széria a digitális műszeregység,

alapból 8 colos, felárért 10,25 colos képátlóval, és a 8 vagy 9,2 colos érintőképernyős infotainment rendszert is a legújabbra cserélték. A Škoda jobb minőségű anyagokat ígér, az Eco csomaghoz pedig például PET palackból készült kárpitok járnak.

A motorkínálat nem változott. A 110 lóerős 1.0 TSI és a 150 lóerős 1.5 TSI közül az utóbbihoz hétfokozatú DSG választható, a 2.0 TSI 190 lóerős, míg a 2.0 TDI továbbra is 116 és 150 lóerős változatban rendelhető.

A legerősebb benzineshez széria, a dízelhez opció a DSG-vel kombinált összkerékhajtás, ezzel lesz igazán sokoldalú SUV a Karoq.

Sportline változatban is elég jól néz ki:

Ez is érdekelhet:

És ezt olvastad már?
Visszatérhet a Moszkvics márka, mi is visszatérünk hozzá