Angliában sem mindig eltartott kisujjak szürcsölik az ötórai teát, az autós kultúra annyira virágzik, hogy még a Škoda importőre is bátran bevállalhat egy 477 lóerősre tuningolt Superb kombit.

Nem minden országban négyelik fel azonnal azokat a benzinvérűeket, akik egyszerre teszik élvezetesebbé és biztonságosabbá az autójukat, a briteknél például olyan autók is könnyen viselhetnek rendszámot, aminek nem fekete színű a lengéscsillapítója vagy a garázsban lógatták bele a nyolchengeres motort. Ebben a közegben simán belefér az is, hogy a brit Škoda egy irgalmatlanul izmos kombival búcsúztassa a nagysikerű Superbet.

Elegáns zöld fényezése van és a konyakbarna bőrrel hívogatóan otthonos a Superb Combi utastere, a gépháztető alatt viszont elszabadult a pokol.

2001-ben mutatták be az első Škoda Superbet, mely azonnal hatalmas siker lett. Hiába próbálták meg ügyesen távol tartani a korabeli Volkswagen Passattól, a kedvező árú és luxuslimuzinokhoz mérhetően tágas utasterű szedán népszerűsége az egekbe szökött. Több mint 1,6 millió darabot gyártottak belőle, de mind közül a harmadik generáció tett hozzá a legtöbbet ehhez a sikerhez, melyből nagyjából 860 ezer példány fogyott el. Az évek során annyira népszerű lett a kombi, hogy a negyedik Superbből elsőként a praktikusabb verziót mutatták be. Mellette a Volkswagen Passat annyira elvesztette jelentőségét, hogy már csak csúf árnyéka régi önmagának.

Büszkén díszeleg a Lauren & Klement logója az első sárvédőkön és az ülések háttámláján, de van is mire a nagy önbizalom. A Superb csúcsmodellje tényleg nagyszerű autó, a 280 lóerős turbómotorral és összkerékhajtással pedig igazán fürge is. Szépen mutat a III. Károly brit király koronázására bemutatott zöld színben a hosszú tetővonalú kombi, melyből a Škoda helyi importőre kihozta a maximumot.

Pontosan az a csapat áll az autó mögött, akik Bonneville-re készítették fel a rekordot futó Octaviát is. Az RE Performance-nál most nem a 365 km/órás végsebesség volt a cél, hanem egy utcán is használható kombi, amiről első ránézésre senki sem sejti, hogy milyen erő van benne. Éppen ez a sleeper műfajának szépsége.

Eredetileg 280 lóerős és 350 Nm csúcsnyomatékú volt, most azonban a 2,0 literes, négyhengeres TSI 477 lóerőt ad le 6035-ös fordulaton és 661 Nm nyomatéka van 3690-nél. Elöl hatdugattyús AP Racing féknyergek szorongatják a 390 milliméter átmérőjű tárcsákat, a KW-től érkező felfüggesztéssel pedig 50 milliméterrel alacsonyabban ül az autó. Nem kerül fel az árlistákra, viszont a Škoda sajtóosztályán biztos kapkodnak majd érte, mert közútra ilyen Superbet még nem engedtek.

Ez is érdekelhet:

727 lóerős sportkombi a BMW M5 Touring

Ez most a világ legerősebb sportkombija!

Igazi sportkombiként is kijött a Porsche Taycan

Ha a crossoverek helyett a lapos autókat szereted, nézd meg ezt!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Shaquille O'Neal kupét építtetett magának ebből az autóból

Felnőttméretű játékautót alkotott a Toyota

Nem az a meglepő, ki vezeti az F1-es kereseti listát, hanem az összeg, amit kap

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés